Acts 6CSUZ

1Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok száma gyarapodott, a görögül beszélő zsidók között zúgolódás támadt a héberek ellen, hogy a közülük való özvegyasszonyokat mellőzik a mindennapi szolgálatnál.

2Ezért a tizenkettő összegyűjtötte a tanítványok sokaságát és így szólt: Nem helyes, hogy mi az Isten igéjét elhanyagoljuk az asztalok körül való szolgálatért.

3Válasszatok azért, atyámfiai, magatok közül hét férfit, akiknek jó bizonyságuk van, akik telve annak Lélekkel és bölcsességgel, hogy rájuk bízzuk ezt a feladatot.

4Mi pedig állandóan az imádkozással és az igehirdetés szolgálatával foglalatoskodunk.

5És helyeselte ezt a beszédet az egész sokaság, és ekkor kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfiú volt, Fülöpöt, Prohorust, Nikánort, Tiniont, Pármenást és Nikolaust, aki antiókhiai prozelita volt:

6ezeket az apostolok elé állították és ők, miután imádkoztak, rájuk tették a kezüket.

7És az Isten igéje terjedt és a tanítványok száma erősen gyarapodott Jeruzsálemben. És a papok közül is nagyon sokan engedelmeskedtek a hitnek.

8István pedig, aki teljes volt kegyelemmel és erővel, nagy csodákat és jeleket cselekedett a nép között.

9Előállottak azonban némelyek azok közül, akik a szabadosok, ciréneiek, alexandriaiak, ciliciaiak és ázsia-beliek zsinagógájához tartoztak és vitatkoztak Istvánnal.

10De nem állhattak ellene annak a bölcsességnek és Léleknek, amellyel beszélt.

11Akkor felbujtottak néhány embert, akik így szóltak: Hallottuk, hogy ő káromló beszédeket mondott Mózes ellen és az Isten ellen.

12És fellázították a népet, a véneket és az írástudókat és rárohanva, magukkal ragadták őt és a tanács elé vitték.

13Hamis tanúkat is állítottak, akik ezt mondták: Ez az ember nem szűnik meg káromló beszédeket mondani e szent hely és a törvény ellen.

14Mert hallottuk, mikor azt mondta: az a názáreti Jézus lerontja ezt a helyet és megváltoztatja azokat a szokásokat, amelyeket Mózes hagyott reánk.

15Ekkor a tanácsban ülők mindnyájan rátekintettek és olyannak látták az arcát, mint egy angyalét.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Acts 6.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.