Acts 22
1 Atyámfiai, férfiak és atyák, hallgassátok meg beszédemet, amellyel előttetek védekezem.
2 Mikor pedig hallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még jobban elcsendesedtek. És szólt:
3 Én zsidó vagyok, a ciliciai Tárzusban születtem, de ebben a városban növekedtem fel Gamáliel lábainál. Az ősi törvény szigorúsága szerint tanítottak, és én is oly buzgón ragaszkodtam az Istenhez, mint ma ti mindnyájan.
4 Ennek a tanításnak a híveit halálra üldöztem, megkötöztem és tömlöcbe vetettem férfiakat is, nőket is;
5 tanúja ennek a főpap is és a vének egész tanácsa, akiktől leveleket is kaptam az atyafiakhoz és elmentem Damaskusba, hogy az odavalókat is fogva hozzam Jeruzsálembe, hogy bűnhődjenek.
6 Történt pedig, hogy amint mentem és közeledtem Damaskushoz, déltájban hirtelen nagy mennyei világosság sugárzott körül engem,
7 és a földre estem és szót hallottam, amely ezt mondta nekem: Saul, Saul, miért üldözöl engem?
8 Én pedig azt feleltem: Kicsoda vagy, uram? És ő így szólt: Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl.
9 Akik pedig velem voltak, a világosságot ugyan látták — és megrémültek — de nem hallották annak szavát, aki velem beszélt.
10 Én pedig szóltam: Mit cselekedjem, Uram? Az Ú erre azt mondta nekem: Kelj fel és menj Damaskusba; majd ott megmondják neked mindazt, amit Isten felőled elrendelt, hogy véghez vidd.
11 Mivel azonban ama világosság ragyogása miatt nem láttam, a velem levők kézen fogva vezettek és úgy mentem be Damaskusba.
12 Egy bizonyos Anániás pedig, aki a törvény szerint kegyes férfiú, kiről az összes ott lakó zsidók jó bizonyságot tesznek,
13 eljött hozzám, mellém állott és így szólt: Atyámfia, Saul, láss újból! És én abban a pillanatban megláttam őt.
14 Ő pedig szólt: A mi atyáink istene választott ki téged, hogy megismerd az ő akaratát és meglásd amaz Igazat és szót hallj az ő szájából.
15 Mert az ő tanúja leszel minden embernél, ama dolgok felől, amiket láttál és hallottál.
16 Most tehát miért késel? Kelj fel, keresztelkedjél meg, mosd le a bűneidet, és hívd segítségül az Ú nevét.
17 Történt pedig, hogy mikor Jeruzsálembe visszatértem és imádkoztam a templomban, lelkemben elragadtattam
18 és láttam őt, aki ezt mondta nekem: Siess és menj ki hamar Jeruzsálemből mert nem fogadják be a felőlem való bizonyságtételedet.
19 Ekkor így szóltam: Uram, ők maguk tudják, hogy tömlöcbe vetettem és vertem minden zsinagógában azokat, akik benned hittek.
20 És mikor a te mártírodnak, Istvánnak vérét ontották, én is ott álltam, és helyeseltem az ő megölését és őriztem azoknak a ruháját, akik őt megölték.
21 És azt mondta nekem: Eredj el, mert messze küldelek téged, a pogányok közé.
22 Hallgatták pedig őt eddig a szóig, de most felemelték hangjukat és ezt mondták: Töröld el a föld színéről az ilyent, mert nem szabad neki élnie.
23 Mivel pedig kiáltoztak, ruhájukat elhányták és port szórtak a levegőbe,
24 az ezredes megparancsolta, hogy vigyék a várba, és meghagyta, hogy korbácsütésekkel vallassák ki őt, hadd tudja meg, miért kiáltoztak úgy ellene.
25 Mikor pedig lekötötték szíjakkal, így szólt Pál az ott álló századosnak: vajjon szabad nektek megkorbácsolnotok egy római polgárt, akit még nem ítéltek el?
26 Miután pedig ezt meghallotta a százados, elment az ezredeshez és ezt jelentette neki: Mit akarsz tenni? Ez az ember ugyanis római polgár.
27 Ekkor az ezredes odament hozzá és ezt mondta neki: Mondd meg nekem, hogy csakugyan római polgár vagy? Ő pedig szólt: Az.
28 Az ezredes így felelt: Én nagy összegért vásároltam meg a polgárjogot. Pál pedig azt mondta: Én meg benne is születtem.
29 Ekkor nyomban ott hagyták, akik vallatni akarták. Sőt az ezredes is megijedt, mikor megtudta, hogy római polgár és mégis megkötöztette.
30 Másnap pedig bizonyosat akart tudni, hogy mivel vádolják a zsidók, feloldoztatta tehát bilincseiből és megparancsolta, hogy a papi fejedelmek az egész tanáccsal együtt üljenek össze. Ekkor Pált lehozatta és eléjük állította.