Acts 20
1 Miután pedig a zavargás megszűnt, Pál magához hívatta a tanítványokat, intette őket, búcsút vett tőlük és elindult, hogy Macedóniába menjen.
2 Amikor pedig bejárta azokat a tartományokat, még sok beszéddel intette őket és Görögországba ment.
3 És ott töltött három hónapot. De mivel a zsidók cselt szőttek ellene, mikor Szíriába készült hajózni, úgy döntött, hogy Macedónián át tér vissza.
4 Kísérte pedig őt Ázsiáig a béreai Szopater, Pirrus fia, a thessalonikaiak közül pedig Arisztarkus és Szekundus, a derbéi Gájus és Timótheus; továbbá az ázsiai Tikhikus és Trofimus.
5 Ezek előremenve megvártak minket Tróásban.
6 Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után kihajóztunk Filippiből és öt nap múlva hozzájuk érkeztünk Tróásba, ahol hét napot töltöttünk.
7 A hét első napján pedig, mikor összegyűltünk a kenyér megtörésére, Pál prédikált nekik és mivel másnap el akart utazni, a tanítást éjfélig nyújtotta.
8 Sok lámpás volt pedig abban az emeleti szobában, ahol összegyűltünk.
9 Egy Eutihus nevű ifjú mivel Pál sok ideig prédikált, mély álomba merült és az álom úgy elnyomta, hogy leesett a harmadik emeletről és holtan szedték fel.
10 Ekkor Pál lement, ráborult és magához ölelve őt, ezt mondta: Ne üssetek zajt, mert a lelke még benne van.
11 Azután felment, megtörte a kenyeret, evett és sokáig, egész virradatig beszélgetve, útnak indult.
12 Az ifjút pedig élve hozták fel és igen megvigasztalódtak.
13 Mi pedig előre mentünk a hajóra, Asszusba eveztünk s ott akartuk felvenni Pált, mivel így rendelkezett és maga gyalog akart jönni,
14 Amikor pedig Asszusban összetalálkozott velünk, felvettük őt és Mitilénébe mentünk.
15 És onnét elhajóztunk, és másnap Kius magasságába jutottunk. A következő napon pedig áthajóztunk Számusba, — Trogilliumban megszálltunk — és másnap Milétusba mentünk. (A 15. versben gondolatjel közé tett szavak a legrégibb kéziratokban nincsenek meg.)
16 Mert Pál elhatározta, hogy Efezus mellett elhajózik, hogy ne kelljen időt töltenie Ázsiában, mivel sietett, hogy lehetőleg pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.
17 Milétusból azonban elküldött Efezusba, és magához hívatta a gyülekezet véneit.
18 Mikor azután ezek odajöttek hozzá, így szólt hozzájuk: Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsiába jöttem, hogyan viselkedtem közöttetek az egész idő alatt,
19 hogyan szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, sok könnyhullatás és kísértés között, amelyek rajtam a zsidók cselvetései miatt estek.
20 Semmit abból, ami hasznos, el nem hallgattam, hanem inkább nyilvánosan és házanként hirdettem és tanítottam nektek,
21 miközben mind zsidók, mind görögök előtt bizonyságot tettem az Istenhez való megtérés és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől.
22 És most íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe és nem tudom, hogy mik következnek ott rám,
23 csak azt, hogy a Szentlélek városonként arról tesz bizonyságot nekem, hogy fogság és nyomorúság következik rám.
24 De semmivel sem gondolok, sőt még az életem sem drága nekem, csakhogy elvégezhessem futásomat örömmel és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól vettem, hogy bizonyságot tegyek Isten kegyelmének evangéliumáról.
25 És most íme, tudom, hogy nem látjátok többé arcomat, ti mindnyájan, akik között az Isten országát prédikálva jártam.
26 Azért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenkinek a vérétől tiszta vagyok.
27 Mert nem vonakodtam, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát.
28 Vigyázzatok azért magatokra és az egész nyájra, amelyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett az Isten egyházának legeltetésére, amelyet tulajdon vérével szerzett.
29 Mert tudom, hogy távozásom után gonosz farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat.
30 Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszéljek, hogy a tanítványokat maguk után vonják.
31 Azért legyetek éberek, emlékezzetek meg arról, hogy három esztendeig éjjel-nappal meg nem szűntem könnyhullatással inteni mindenkit.
32 És most, atyámfiai, ajánllak titeket az Úrnak és az ő kegyelme igéjének, aki felépíthet és adhatja nektek minden szentekkel egyben az örökséget.
33 Senkinek ezüstjét vagy aranyát vagy ruháját nem kívántam,
34 sőt magatok tudjátok, hogy mind saját szükségleteimről, mind a velem levőkről ezek a kezek gondoskodtak.
35 Mindezekben példát adtam nektek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondoskodni és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondta: Jobb adni, mint venni.
36 És mikor ezeket elmondta, térdre esve imádkozott mindnyájukkal együtt.
37 Ekkor mindnyájan nagy sírásra fakadtak és Pálnak nyakába borulva, csókolgatták őt.
38 Különösen azon a mondásán szomorodtak el, hogy többé az ő arcát nem fogják látni. Azután elkísérték a hajóra.