1Miután pedig a zavargás megszűnt, Pál magához hívatta a tanítványokat, intette őket, búcsút vett tőlük és elindult, hogy Macedóniába menjen.
2Amikor pedig bejárta azokat a tartományokat, még sok beszéddel intette őket és Görögországba ment.
3És ott töltött három hónapot. De mivel a zsidók cselt szőttek ellene, mikor Szíriába készült hajózni, úgy döntött, hogy Macedónián át tér vissza.
4Kísérte pedig őt Ázsiáig a béreai Szopater, Pirrus fia, a thessalonikaiak közül pedig Arisztarkus és Szekundus, a derbéi Gájus és Timótheus; továbbá az ázsiai Tikhikus és Trofimus.
5Ezek előremenve megvártak minket Tróásban.
6Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után kihajóztunk Filippiből és öt nap múlva hozzájuk érkeztünk Tróásba, ahol hét napot töltöttünk.
7A hét első napján pedig, mikor összegyűltünk a kenyér megtörésére, Pál prédikált nekik és mivel másnap el akart utazni, a tanítást éjfélig nyújtotta.
8Sok lámpás volt pedig abban az emeleti szobában, ahol összegyűltünk.
9Egy Eutihus nevű ifjú mivel Pál sok ideig prédikált, mély álomba merült és az álom úgy elnyomta, hogy leesett a harmadik emeletről és holtan szedték fel.
10Ekkor Pál lement, ráborult és magához ölelve őt, ezt mondta: Ne üssetek zajt, mert a lelke még benne van.
11Azután felment, megtörte a kenyeret, evett és sokáig, egész virradatig beszélgetve, útnak indult.
12Az ifjút pedig élve hozták fel és igen megvigasztalódtak.
13Mi pedig előre mentünk a hajóra, Asszusba eveztünk s ott akartuk felvenni Pált, mivel így rendelkezett és maga gyalog akart jönni,
14Amikor pedig Asszusban összetalálkozott velünk, felvettük őt és Mitilénébe mentünk.
15És onnét elhajóztunk, és másnap Kius magasságába jutottunk. A következő napon pedig áthajóztunk Számusba, — Trogilliumban megszálltunk — és másnap Milétusba mentünk. (A 15. versben gondolatjel közé tett szavak a legrégibb kéziratokban nincsenek meg.)
16Mert Pál elhatározta, hogy Efezus mellett elhajózik, hogy ne kelljen időt töltenie Ázsiában, mivel sietett, hogy lehetőleg pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.
17Milétusból azonban elküldött Efezusba, és magához hívatta a gyülekezet véneit.
18Mikor azután ezek odajöttek hozzá, így szólt hozzájuk: Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsiába jöttem, hogyan viselkedtem közöttetek az egész idő alatt,
19hogyan szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, sok könnyhullatás és kísértés között, amelyek rajtam a zsidók cselvetései miatt estek.
20Semmit abból, ami hasznos, el nem hallgattam, hanem inkább nyilvánosan és házanként hirdettem és tanítottam nektek,
21miközben mind zsidók, mind görögök előtt bizonyságot tettem az Istenhez való megtérés és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől.
22És most íme, én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe és nem tudom, hogy mik következnek ott rám,
23csak azt, hogy a Szentlélek városonként arról tesz bizonyságot nekem, hogy fogság és nyomorúság következik rám.
24De semmivel sem gondolok, sőt még az életem sem drága nekem, csakhogy elvégezhessem futásomat örömmel és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól vettem, hogy bizonyságot tegyek Isten kegyelmének evangéliumáról.
25És most íme, tudom, hogy nem látjátok többé arcomat, ti mindnyájan, akik között az Isten országát prédikálva jártam.
26Azért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindenkinek a vérétől tiszta vagyok.
27Mert nem vonakodtam, hogy hirdessem nektek az Isten teljes akaratát.
28Vigyázzatok azért magatokra és az egész nyájra, amelyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett az Isten egyházának legeltetésére, amelyet tulajdon vérével szerzett.
29Mert tudom, hogy távozásom után gonosz farkasok jönnek közétek, akik nem kímélik a nyájat.
30Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, akik fonák dolgokat beszéljek, hogy a tanítványokat maguk után vonják.
31Azért legyetek éberek, emlékezzetek meg arról, hogy három esztendeig éjjel-nappal meg nem szűntem könnyhullatással inteni mindenkit.
32És most, atyámfiai, ajánllak titeket az Úrnak és az ő kegyelme igéjének, aki felépíthet és adhatja nektek minden szentekkel egyben az örökséget.
33Senkinek ezüstjét vagy aranyát vagy ruháját nem kívántam,
34sőt magatok tudjátok, hogy mind saját szükségleteimről, mind a velem levőkről ezek a kezek gondoskodtak.
35Mindezekben példát adtam nektek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondoskodni és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondta: Jobb adni, mint venni.
36És mikor ezeket elmondta, térdre esve imádkozott mindnyájukkal együtt.
37Ekkor mindnyájan nagy sírásra fakadtak és Pálnak nyakába borulva, csókolgatták őt.
38Különösen azon a mondásán szomorodtak el, hogy többé az ő arcát nem fogják látni. Azután elkísérték a hajóra.