Acts 2
1 És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan együtt voltak egy helyen.
2 Ekkor nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése támadt, és eltöltötte az egész házat, ahol ültek.
3 És mintegy tüzes nyelvek jelentek meg előttük, melyek megoszlottak és közülök mindegyikre leszállott egy.
4 Ekkor megteltek mindnyájan Szentlélekkel és kezdtek szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nekik szólniuk.
5 Tartózkodtak pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, amelyek az ég alatt vannak.
6 Mikor pedig ez a zúgás lett, a sokaság összefutott és zavarba jött, mivel mindegyik a maga nyelvén hallotta őket szólani.
7 Mindnyájan megdöbbentek és csodálkoztak, és ezt mondták egymásnak: Nemde, mindnyájan galileabeliek ezek, akik szólnak?
8 Hogyan halljuk hát őket kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?
9 Pártusok és médek és elámiták és akik Mezopotámiában lakunk, Júdeában és Kappadóciában, Pontusban és Ázsiában,
10 Frigiában és Pamfiliában, Egyiptomban és Líbia tartományaiban, amely Ciréne mellett van, és a római jövevények mind zsidók, mind prozeliták,
11 krétaiak és arabok, halljuk, amint beszélik a mi nyelvünkön az Isten felséges dolgait.
12 És mindnyájan megdöbbentek és tanácstalanok voltak, és ezt mondták egymásnak: vajjon mi lesz ebből?
13 Mások pedig csúfolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg.
14 Péter azonban előállott a tizeneggyel, felemelte szavát és így szólt nekik: Zsidó férfiak és ti mindnyájan, akik Jeruzsálemben laktok, vegyétek tudomásul és hallgassátok meg az én beszédeimet.
15 Mert nem részegek ezek, amint gondoljátok; hiszen a napnak harmadik órája van;
16 hanem ez az, amit megmondott Jóel próféta:
17 És lesz az utolsó napokban, — ezt mondja az Isten, — kitöltök az én Lelkemből mindenkire; és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látásokat látnak és véneitek álmokat álmodnak.
18 Sőt az én szolgáimra és szolgálóleányaimra is árasztok azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak.
19 És csodákat teszek fenn az égben és jeleket lenn a földön: vért, tüzet és füstfellegeket.
20 A nap sötétséggé változik és a hold vérré, mielőtt eljön az Úrnak ama nagy és fényes napja,
21 És lesz, hogy mindenki, aki az Úr nevét segítségül hívja, megtartatik.
22 Izraelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki előttetek Istentől bizonyságot nyert hatalmas cselekedetek, csodatételek és jelek által, amelyeket ő általa, cselekedett az Isten köztetek, — amint magatok is tudjátok, —
23 azt, aki az Isten elvégzett tanácsából és rendeléséből nektek kiadatott, az istentelenek keze által keresztre feszítettétek és megöltétek.
24 Őt az Isten feltámasztotta, megoldotta a halál fájdalmait, mivel lehetetlen is volt, hogy az őt fogva tartsa.
25 Mert Dávid azt mondja róla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor, mert ő nekem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam.
26 Ezért örvendezett az én szívem és vigadott az én nyelvem; ezenfelül testem is majd reménységben nyugszik.
27 Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban és nem fogod engedni, hogy a te Szented rothadást lásson.
28 Megismertetted velem az élet útjait; örömmel töltesz be majd engem a te orcád előtt.
29 Atyámfiai, férfiak, szabad nyíltan szólanom hozzátok Dávid pátriárkáról, hogy meghalt és el is temették és sírja mind e mai napig nálunk van.
30 Mivel ő próféta volt és tudta, hogy az Isten neki esküvel fogadta, hogy majd azt ülteti az ő királyi székébe, aki az ő ágyékának gyümölcséből való,
31 ezt előre látva, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy ő sem hagyatott a sírban, sem teste rothadást nem látott.
32 Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, aminek mi mindnyájan tanúi vagyunk.
33 Miután tehát Isten jobbja által felmagasztaltatott és a megígért Szentlelket az Atyától elnyerte, amint ti most látjátok és halljátok, kitöltötte azt.
34 Mert nem Dávid ment fel a mennybe, hiszen ő maga mondja: Szólott az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbom felől,
35 míg ellenségeidet lábad alá vetem zsámolyul.
36 Tudja meg hát Izrael egész háza bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek.
37 Mikor pedig ezeket hallották, mintha szíven találták volna őket, így szóltak Péternek és a többi apostolnak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?
38 Péter pedig azt mondta nekik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevére, bűneitek bocsánatára, és veszitek a Szentlélek ajándékát.
39 Mert nektek szól az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mind azoknak, akik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.
40 Sok más beszéddel is tanúbizonyságot tett és így intette őket: Mentsétek ki magatokat e gonosz nemzedékből!
41 Akik tehát örömest vették az ő beszédét, megkeresztelkedtek; és hozzájuk csatlakozott azon a napon mintegy háromezer lélek.
42 És állhatatosak voltak az apostolok tanításában, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.
43 És minden lélekben félelem támadt; az apostolok pedig sok csodát és jelet tettek.
44 Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak és mindenük közös volt,
45 és birtokaikat és vagyonukat eladták. Azokat szétosztották mindenkinek aszerint, amint kinek-kinek szüksége volt.
46 És minden nap egy akarattal, állhatatosan a templomban voltak és a kenyeret házanként megtörték. Nagy örömmel és tiszta szívvel részesültek az eledelben,
47 és dicsérték az Istent és az egész nép előtt kedvességet találtak. Az Úr pedig napról-napra gyarapította az egyházat azokkal, akik üdvösséget nyertek.