1És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan együtt voltak egy helyen.
2Ekkor nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése támadt, és eltöltötte az egész házat, ahol ültek.
3És mintegy tüzes nyelvek jelentek meg előttük, melyek megoszlottak és közülök mindegyikre leszállott egy.
4Ekkor megteltek mindnyájan Szentlélekkel és kezdtek szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nekik szólniuk.
5Tartózkodtak pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, amelyek az ég alatt vannak.
6Mikor pedig ez a zúgás lett, a sokaság összefutott és zavarba jött, mivel mindegyik a maga nyelvén hallotta őket szólani.
7Mindnyájan megdöbbentek és csodálkoztak, és ezt mondták egymásnak: Nemde, mindnyájan galileabeliek ezek, akik szólnak?
8Hogyan halljuk hát őket kiki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk?
9Pártusok és médek és elámiták és akik Mezopotámiában lakunk, Júdeában és Kappadóciában, Pontusban és Ázsiában,
10Frigiában és Pamfiliában, Egyiptomban és Líbia tartományaiban, amely Ciréne mellett van, és a római jövevények mind zsidók, mind prozeliták,
11krétaiak és arabok, halljuk, amint beszélik a mi nyelvünkön az Isten felséges dolgait.
12És mindnyájan megdöbbentek és tanácstalanok voltak, és ezt mondták egymásnak: vajjon mi lesz ebből?
13Mások pedig csúfolódva mondták: Édes bortól részegedtek meg.
14Péter azonban előállott a tizeneggyel, felemelte szavát és így szólt nekik: Zsidó férfiak és ti mindnyájan, akik Jeruzsálemben laktok, vegyétek tudomásul és hallgassátok meg az én beszédeimet.
15Mert nem részegek ezek, amint gondoljátok; hiszen a napnak harmadik órája van;
16hanem ez az, amit megmondott Jóel próféta:
17És lesz az utolsó napokban, — ezt mondja az Isten, — kitöltök az én Lelkemből mindenkire; és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látásokat látnak és véneitek álmokat álmodnak.
18Sőt az én szolgáimra és szolgálóleányaimra is árasztok azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak.
19És csodákat teszek fenn az égben és jeleket lenn a földön: vért, tüzet és füstfellegeket.
20A nap sötétséggé változik és a hold vérré, mielőtt eljön az Úrnak ama nagy és fényes napja,
21És lesz, hogy mindenki, aki az Úr nevét segítségül hívja, megtartatik.
22Izraelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki előttetek Istentől bizonyságot nyert hatalmas cselekedetek, csodatételek és jelek által, amelyeket ő általa, cselekedett az Isten köztetek, — amint magatok is tudjátok, —
23azt, aki az Isten elvégzett tanácsából és rendeléséből nektek kiadatott, az istentelenek keze által keresztre feszítettétek és megöltétek.
24Őt az Isten feltámasztotta, megoldotta a halál fájdalmait, mivel lehetetlen is volt, hogy az őt fogva tartsa.
25Mert Dávid azt mondja róla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor, mert ő nekem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam.
26Ezért örvendezett az én szívem és vigadott az én nyelvem; ezenfelül testem is majd reménységben nyugszik.
27Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban és nem fogod engedni, hogy a te Szented rothadást lásson.
28Megismertetted velem az élet útjait; örömmel töltesz be majd engem a te orcád előtt.
29Atyámfiai, férfiak, szabad nyíltan szólanom hozzátok Dávid pátriárkáról, hogy meghalt és el is temették és sírja mind e mai napig nálunk van.
30Mivel ő próféta volt és tudta, hogy az Isten neki esküvel fogadta, hogy majd azt ülteti az ő királyi székébe, aki az ő ágyékának gyümölcséből való,
31ezt előre látva, szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy ő sem hagyatott a sírban, sem teste rothadást nem látott.
32Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, aminek mi mindnyájan tanúi vagyunk.
33Miután tehát Isten jobbja által felmagasztaltatott és a megígért Szentlelket az Atyától elnyerte, amint ti most látjátok és halljátok, kitöltötte azt.
34Mert nem Dávid ment fel a mennybe, hiszen ő maga mondja: Szólott az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbom felől,
35míg ellenségeidet lábad alá vetem zsámolyul.
36Tudja meg hát Izrael egész háza bizonyossággal, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek.
37Mikor pedig ezeket hallották, mintha szíven találták volna őket, így szóltak Péternek és a többi apostolnak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?
38Péter pedig azt mondta nekik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztus nevére, bűneitek bocsánatára, és veszitek a Szentlélek ajándékát.
39Mert nektek szól az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mind azoknak, akik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.
40Sok más beszéddel is tanúbizonyságot tett és így intette őket: Mentsétek ki magatokat e gonosz nemzedékből!
41Akik tehát örömest vették az ő beszédét, megkeresztelkedtek; és hozzájuk csatlakozott azon a napon mintegy háromezer lélek.
42És állhatatosak voltak az apostolok tanításában, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban.
43És minden lélekben félelem támadt; az apostolok pedig sok csodát és jelet tettek.
44Mindazok pedig, akik hittek, együtt voltak és mindenük közös volt,
45és birtokaikat és vagyonukat eladták. Azokat szétosztották mindenkinek aszerint, amint kinek-kinek szüksége volt.
46És minden nap egy akarattal, állhatatosan a templomban voltak és a kenyeret házanként megtörték. Nagy örömmel és tiszta szívvel részesültek az eledelben,
47és dicsérték az Istent és az egész nép előtt kedvességet találtak. Az Úr pedig napról-napra gyarapította az egyházat azokkal, akik üdvösséget nyertek.