1Ikóniumban pedig együtt mentek be a zsidók zsinagógájába és úgy prédikáltak, hogy mind a zsidók, mind a pogányok közül nagy sokaság lett hívővé.
2Akik azonban a zsidók közül nem hittek, felingerelték és megkeserítették a pogányok lelkét az atyafiak ellen.
3Mindazáltal sok időt töltöttek ott, bátran prédikálva az Úrban, aki bizonyságot tett az ő kegyelmének beszéde mellett és megadta, hogy jelek és csodák történjenek az ő kezük által.
4De a városnak sok népe meghasonlott, úgyhogy némelyek a zsidók mellett, mások meg az apostolok mellett voltak.
5És mikor a pogányok és zsidók az ő főembereikkel együtt támadást indítottak, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket,
6ők ezt megtudták és elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába és Derbébe és a környező tartományba
7és ott hirdették az evangéliumot.
8És Lisztrában ott ült egy béna lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt és sohasem járt.
9Ez hallgatta a prédikáló Pált, aki reá tekintett és látta, hogy van hite, hogy meggyógyul.
10Ezért hangosan így szólt hozzá: Állj a lábadra egyenesen. És felszökött és járt.
11Mikor pedig a sokaság látta, amit Pál cselekedett, így kiáltott likaóniai nyelven: Az istenek jöttek le hozzánk emberi alakban.
12És Barnabást Jupiternek mondták, Pált pedig Merkuriusnak, mivel ő volt a szóvivő.
13Jupiter papja pedig, akinek temploma az ő városuk előtt volt, felkoszorúzott bikákat hajtott a kapukhoz és a sokasággal együtt áldozni akart.
14Mikor azonban meghallották ezt az apostolok, Barnabás és Pál, ruhájukat megszaggatva, a sokaság közé futottak,
15és ezt kiáltották: Férfiak, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló természetű emberek vagyunk és azt az evangéliomot hirdetjük nektek, hogy e hiábavaló dolgoktól térjetek meg az élő Istenhez, aki teremtette az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van.
16Engedte, hogy az elmúlt nemzedékekben a pogányok mind a maguk útján járjanak,
17bár nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevőtök volt: adott nektek a mennyből esőt és termő időket, megtöltötte szíveteket eledellel és örömmel.
18Amikor ezeket mondták, nagy-nehezen lecsendesítették a sokaságot, hogy ne áldozzék nekik.
19Antiókhiából és Ikóniumból azonban zsidók jöttek oda, rábeszélték a sokaságot, Páit megkövezték és kivonszolták a városból, abban a hiedelemben, hogy meghalt.
20De mikor körülvették a tanítványok, felkelt és bement a városba. És másnap Barnabással elment Derbébe.
21Majd miután hirdették az evangéliomot annak a városnak és sokakat tanítványokká tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába,
22erősítették a tanítványok lelkét és intették őket, hogy maradjanak meg a hitben és hogy — sok háborúságon át kell nekünk bejutnunk az Isten országába.
23Miután pedig választottak számukra gyülekezetenkint véneket, imádkozással és böjtöléssel az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek.
24És Pizidián átmenve, eljutottak Pamfiliába.
25Majd miután Pergában hirdették az igét, lementek Attáliába.
26És onnan elhajóztak Antiókhiába, ahol az Isten kegyelmébe ajánlották volt őket, arra a munkára, amelyet immár elvégeztek.
27Mikor pedig megérkeztek és a gyülekezetet összehívták, elbeszélték, hogy milyen nagy dolgokat cselekedett velük az Isten és hogy kaput nyitott a pogányoknak a hitre.
28Ott aztán nem kevés időt töltöttek a tanítványokkal.