Ephesians 6CSIA

1Gyermekek! Vessétek magatokat szüleitek alá, ha az Úrban vagytok, mert ez így igazságos.

2Tiszteld atyádat és anyádat – ez az első parancsolat ígérettel –,

3hogy jól legyen dolgod és hosszú életű légy a földön.

4Atyák, ti se haragítsátok fel gyermekeiteket, hanem az Úr nevelésével és intésével tápláljátok fel őket.

5Rabszolgák! Félelemmel és reszketéssel, szívetek egyszerűségével engedelmeskedjetek hús szerint való uratoknak, akárcsak a Krisztusnak.

6Ne szem előtt való szolgálattal, mint akik emberek tetszését keresik, hanem ahogy a Krisztus rabszolgáihoz illik: Isten akaratát lélekből cselekedjétek,

7jószándékkal végezve rabszolgálatotokat, mintha az Úrnak, s nem embereknek szolgálnátok:

8tudva, hogy ki-ki azt fogja kapni az Úrnál, ami jót tesz, szabad is, rabszolga is.

9És ti urak is ugyanazt tegyétek ővelük, hagyjátok el a fenyegetést, tudva, hogy nekik is, nektek is a mennyekben uratok van, és hogy nála nincs személyválogatás.

10Egyébiránt tegyetek szert több hatalomra az Úr által és az ő uralkodó ereje által.

11Öltsétek fel az Isten teljes fegyverzetét, hogy hatalmatok legyen megállni a vádló fogásaival szemben,

12mert a mi küzdelmünk nem vér és hús ellen folyik, hanem a mostani sötétségnek fejedelemségei, fennhatóságai és világuralkodói ellen, a rosszaság szellemi lényei ellen, kik a mennyeiekben vannak.

13Ezért vegyétek fel az Isten teljes fegyverzetét, hogy ama rossz napon képesek legyetek ellenállni, és miután minden munkátokat elvégeztétek, megállni.

14Álljatok meg hát! Csípőtöket igazsággal övezzétek fel, öltsétek fel az igazságosság páncélját,

15Lábatokra húzzátok fel sarunak a békesség örömüzenetének készségét,

16ragadjátok meg minden esetben a hitnek pajzsát, mellyel ama rossznak tüzes nyilait mind kiolthatjátok.

17Vegyétek fel a megmenekülés sisakját és mindenféle imádságon és könyörgésen át a Szellem kardját, mely az Isten beszéde.

18Imádkozzatok minden időben a Szellem által, és evégett virrasszatok teljes állhatatossággal, a szentekért mondott könyörgéssel,

19értem is, hogy szájam felnyitásakor szó adassék nékem, hogy a szólás szabadságával ismertethessem meg az örömüzenet titkát,

20melyért bilincsben járok követséget, hogy olyan szabadon szólhassak felőle, ahogy beszélnem kell.

21Hogy pedig ti is tudjatok az én dolgaimról, hogy mit cselekszem, majd tudósítást ad nektek az én szeretett testvérem Tihikusz, aki hű szolga az Úrban,

22akit éppen evégett küldtem hozzátok, hogy megtudjátok a körülöttem folyó dolgokat, és azért, hogy felbátorítsa szíveteket.

23Békességet a testvéreknek és szeretetet, hittel együtt Atyánktól, Istentől és az Úrtól, a Krisztus Jézustól.

24A kegyelem legyen mindazokkal, akik romolhatatlaságban szeretik Urunkat, a Krisztus Jézust.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Ephesians 6.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.