Philippians 1CSIA

1Pál és Timóteus, a Krisztus Jézus rabszolgái írják e levelet azoknak a Krisztus Jézusban élő szenteknek, akik Filippiben laknak a püspökökkel és diakónusokkal együtt.

2Kegyelmet nektek és békességet Istentől, a mi Atyánktól és az Úrtól, a Krisztus Jézustól.

3Valahányszor rátok emlékezem, hálát adok Istenemnek.

4Mindnyájatokért mondott minden könyörgésemben mindenkor örömmel könyörgök,

5arra gondolva, hogy az első naptól mostanig közösséget vállaltatok velem az örömüzenet dolgában.

6Bízom is, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, a Krisztus Jézus napjáig be fogja azt fejezni.

7Mindannyiotok felől csak ilyen észjárás lehet részemről méltányos azért, mert szívembe foglaltalak titeket, akik mindannyian részestársaim lettetek a kegyelemben, társak bilincseimben, az örömüzenet védelmében és megszilárdításában.

8Tanúm tudniillik az Isten, hogy a Krisztus Jézus gerjedelmével mennyire sóvárgok mindnyájatok után.

9Azért imádkozom, hogy szeretetetek mindig jobban gyarapodjék megismerésben, mindenféle észlelésben,

10míg az eltérő dolgokat meg tudjátok próbálni, hogy a Krisztus napjára napfénytiszták legyetek, olyanok, akikben senki meg nem botolhat,

11hogy Isten dicsőségére és magasztalására telve legyetek a Krisztus Jézuson keresztül az igazságosság gyümölcsével.

12Akarom, hogy megtudjátok testvéreim, hogy a körülöttem folyó dolgok mindig jobban az örömüzenet előrehaladását szolgálják,

13úgyhogy az egész pretóriumban és másutt is mindenütt az emberek szemébe tűntek a Krisztusért viselt bilincseim

14és a testvérek többsége az Úrban bizalmat merített bilincseimből, úgyhogy sokkal bátrabban, félelem nélkül szólták Istennek igéjét.

15Némelyek ugyan irigységből és versengésből, némelyek azonban helyeselve hirdetik a Krisztust,

16egyesek szeretetből, tudva, hagy az örömüzenet védelmére vagyok rendelve,

17mások versengésből hirdetik a Krisztust, nem szent tisztasággal, abban a reményben, hogy bilincseimet még más nyomorúsággal toldhatják meg.

18De hát mit jelent ez? Csakhogy minden módon, akár színből, akár őszintén a Krisztust hirdetik. S ennek én örülök. De fogok is örülni.

19Tudom ugyanis, hogy ennek a dolognak a kimenetele az én megmenekülésem lesz a ti könyörgéseteken és Urunk, a Krisztus Jézus Szellemének szolgáltatásán keresztül,

20s ez meg fog felelni az én feszült várakozásomnak és ama reményemnek, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, most is teljes szólásszabadsággal fog testemben magasztalást nyerni a Krisztus, akár halálomon, akár életemen át.

21Mert az én életem a Krisztus, a halálom pedig nyereség.

22Ha azonban a húsban élést úgy tekinthetem, mint munkám gyümölcsét, nem tudom, hogy mit válasszak.

23Két dolog szorongat: vágyom elköltözni, és a Krisztussal lenni: ez ugyanis sokkal-sokkal jobb,

24a húsban maradni azonban kényszerítőbb rám nézve értetek.

25És ezt bízvást tudom, meg fogok maradni, nálatok fogok maradni, mindnyájatokkal a ti előrehaladástokért és hitetek öröméért,

26hogy a Krisztus Jézusban a velem való dicsekedéstek bőségessé váljék annak révén, hogy újra ott leszek nálatok.

27Csak éppen arra ügyeljetek, hogy a ti mennyei polgárságban való forgolódásotok a Krisztus örömüzenetéhez méltó legyen, hogy akár ha elmegyek és látlak titeket, akár ha távol vagyok, azt halljam felőletek, hogy egy szellemben álltok, egy lélekkel bajtársian együtt küzdötök az örömüzenet hitéért,

28hogy az ellenfelektől semmiben meg nem rettentek, ami nekik a veszedelem bizonyítéka lesz, nektek a menekülésé, s ez Istentől van így.

29Mert nektek megadatott a Krisztusért az a kegyelem, hogy nemcsak hihettek benne, hanem szenvedhettek is érte,

30mialatt ugyanazt a küzdelmet vívjátok, melyet nálam láttatok és most rólam hallotok.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Philippians 1.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.