Revelation 11BUZ

1A KÉT TANÚBIZONYSÁGTEVŐ Azután egy mérővesszőhöz hasonló nádszál adatott nékem, és egy hang így szólt: Kelj föl, és mérd meg az Istennek templomát (a szent helyet) és az oltárt és az ott imádkozókat.

2A templom külső udvarát azonban (a mérésből) hagyd ki, és azt ne mérd meg, mert az (Isten rendelése szerint) a pogányoknak adatott, és ők a szent várost negyvenkét hónapig tapodják majd.

3Két tanúbizonyságtévőmnek azonban meg fogom adni (azt a megbízást és erőt), hogy zsákruhába öltözve ezerkétszázhatvan napig prófétáljanak (annak ellenére, hogy a szent városban a pogányok uralkodnak).

4Ezek: a két olajfa és a két gyertyatartó, akik a föld Urának színe előtt állnak (hogy szolgálatukat elvégezzék).

5És ha valaki kárt akar tenni őbennük, szájukból tűz lángol ki, és megemészti ellenségeiket; és ha őbennük kárt szándékoznék tenni valaki, annak is ugyanúgy (tűz által) meg kell öletnie.

6Hatalmuk van őnekik arra is, hogy bezárják az eget, hogy prófétálásuknak napjaiban ne essék az eső, és van hatalmuk a vizek felett, hogy azokat vérré változtassák, és hogy mindenféle csapással megverjék a földet, ahányszor csak akarják.

7Amikor azonban elvégezik majd tanúbizonyságtételüket (ameddig tehát sérthetetlenek), akkor a pokolból feljövő vadállat (az Antikrisztus) hadakozni fog ellenük, és le fogja őket győzni, és meg fogja őket ölni.

8És holt testük ott hever majd az utcáján annak a nagyvárosnak (Jeruzsálemnek), amelyet lelki értelemben véve Szodomának és Egyiptomnak hívnak, ahol az ő Uruk is megfeszíttetett.

9És a népek, törzsek, nyelvek és nemzetek közül való emberek három és fél napig nézik azoknak holt testét, de nem engedik azoknak holt testét sírba tenni.

10Akkor a föld lakosai örülnek azokon (a haláluk hírén), és ajándékokat küldenek majd egymásnak, mert az a két próféta (bűnbánati prédikációjával) gyötörte a földnek lakosait.

11Azonban három és fél nap múltával az Istentől életnek lelke szállt azokba, talpra álltak, és nagy félelem lepte meg azokat, akik őket nézték.

12És a két tanúbizonyságtévő valami erős hangot hallott az égből, amely így szólt nékik: Jöjjetek fel ide; fel is mentek az égbe egy felhőben ellenségeiknek szeme láttára.

13És abban az órában nagy földindulás támadt, és a városnak tizedrésze leomlott, és a földindulás miatt meghalt hétezer ember; a többi azonban megfélemlett, és dicsőséget adott a menny Istenének.

14A második jaj elmúlt, íme, hamarosan jön a harmadik jaj.

15A HETEDIK TROMBITASZÓ Akkor trombitált a hetedik angyal; és az égben erős hangok csendültek fel, ezt mondván: A világ feletti királyi uralom most lett a mi Urunké, és az Ő Krisztusáé és Ő (Krisztus) uralkodni fog örökkön-örökké.

16És a huszonnégy vén, aki a királyi széken ült az Isten színe előtt, arcra borult, és imádta Istent,

17mondván: Hálát adunk néked Urunk, mindenható Isten, aki vagy, és aki voltál, azért, mert a te nagy hatalmadat kézbe vetted (élsz a te hatalmaddal), és királyi uralmadat megkezdted;

18a pogány népek ugyan haragra lobbantak, de fölgerjedt a te haragod is, és itt az ideje annak, hogy a halottak megítéltessenek, és hogy megadd a jutalmát a te szolgáidnak: a prófétáknak és a szenteknek és a te nevedet félőknek, a kicsinyeknek és a nagyoknak, és hogy elpusztítsd azokat, aki a földet pusztítják.

19Akkor megnyílt a mennyben az Isten temploma, és láthatóvá lett az Ő templomában az Ő szövetségének ládája, és villámlás, hangos zúgás, mennydörgés, földindulás és nagy jégeső támadt.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Revelation 11.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.