1A NEGYEDIK LÁTOMÁS: AZ ANTIKRISZTUS (12:1-14:20) A NAPBAÖLTÖZÖTT ASSZONY ÉS A SÁRKÁNY Azután az égen egy nagy jelenség lett láthatóvá: egy napba öltözött asszony, a hold pedig az ő lába alatt volt (zsámolyul), és a fején tizenkét csillagból egy korona volt,
2és várandós volt, s vajúdva és a szülésben kínlódva kiáltozott.
3Akkor az égen egy másik jelenség is láthatóvá lett: egy nagy tűzvörös sárkány, hét feje és tíz szarva volt, és a fejein hét korona,
4s a farka magával sodorta az ég csillagainak harmadrészét, és ledobta azokat a földre, azután az a sárkány megállta szülni készülő asszony előtt, hogy amikor az szül, elnyelje annak fiát.
5Az asszony fiúgyermeket szült, akinek vasvesszővel kell pásztorolnia minden nemzetet; és az asszonynak fia elragadtatott az Istenhez, az Ő királyi székéhez.
6Az asszony pedig elmenekült a pusztaságba, ahol Istentől készített helye van,hogy ott táplálják őt ezerkétszázhatvan napig.
7És hadakozás támadt az égben; Mikháél és az ő angyalai hadakozni kezdtek a sárkány ellen; hadba szállt a sárkány is az ő angyalaival együtt;
8de nem tudtak győzedelmeskedni, és azért többé nem volt maradásuk az égben.
9Le is vettetett a nagy sárkány, a régi kígyó, akit ördögnek neveznek, aki a Sátán, aki tévedésbe ejti mind az egész világot; bizony, levettetett a földre, és vele együtt levettettek az ő angyalai is.
10Akkor az égben elhangzó erős hangot hallottam, amely azt mondta: Most lett a miénk az idvesség és az erő és a mi Istenünknek királyi uralma és az Ő Krisztusának hatalma, mert levettetett a mi atyánkfiainak vádolója, aki a mi Istenünknek színe előtt nappal és éjjel vádolta őket.
11De ők legyőzték a Sátánt a Bárány vére által és az ő tanúbizonyságtételüknek beszéde által, és mindhalálig nem a maguk életét szerették (hanem Őhozzá maradtak hűek).
12Annak okáért örvendezzetek egek és ti égi lakosok! De jaj néktek föld és tenger, mert hozzátok szállt le az ördög, és nagy az ő haragja, mert tudja, hogy már csak kevés ideje van.
13Amikor a sárkány látta, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiút szülte.
14Az asszonynak azonban egy nagy sasnak két szárnya adatott, hogy a maga helyére elrepüljön a pusztaságba, ahol tápláltatik egy évig és két évig és fél évig, távol a kígyó tekintetétől.
15Akkor a kígyó az ő szájából az asszony után vizet árasztott, olyant mint egy folyam, hogy az a folyam sodorja el az asszonyt.
16A föld azonban segítségére sietett az asszonynak, és a föld megnyitotta száját, és elnyelte a sárkány szájából kiáradó folyamot.
17Akkor a sárkány haragra gerjedt az asszony ellen, és elment, hogy hadakozzék az asszony magvából való többi ember ellen, akik megtartják Istennek parancsolatait, és tanúbizonyságot tesznek Jézusról. (18) És a sárkány odaállt a tenger partjára.