Mark 8BUZ

1A NÉGYEZER EMBER MEGVENDÉGELÉSE (Mt 15:32-39) Azokban a napokban, amikor ismét igen nagy sokaság volt ott, és nem volt mit egyenek, Jézus magához hívta tanítványait, és azt mondta nékik:

2Szánakozom e sokaságon, mert immár harmadnapja, hogy velem tartanak, és nincs mit egyenek;

3és ha éhen bocsátom őket haza, elepednek majd az úton; hiszen közülük némelyek messziről jöttek.

4Tanítványai azonban így feleltek néki: Hogyan tarthatná jól valaki ezeket kenyérrel itt a pusztaságban?

5Jézus megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Azok pedig azt felelték: Hét.

6Akkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre; Ő pedig kezébe vette a hét kenyeret, hálát adott, darabokra törte azokat, és tanítványainak adta, hogy tegyék elébük, és azok a sokaság elé tették.

7Volt néhány apró haluk is; és megáldván azokat, azt mondta, hogy azokat is tegyék elébük.

8Ettek azért, és jól laktak, és fölszedték a maradék darabokat hét kosárral.

9Mintegy négyezren voltak. Azután elbocsátotta őket.

10Akkor tanítványaival együtt hajóra szállt, és elment Dalmanútha vidékére.

11JÉZUS MEGTAGADJA A MENNYEI JELT KÍVÁNÓK KÉRÉSÉT (Mt 16:1-4) A farizeusok azután kimentek Jézushoz, s elkezdtek vele vitatkozni, és égi jelt kívántak tőle, kísértvén Őt.

12Ő pedig lelkében felsóhajtva azt mondta: Miért kíván égi jelt ez a nemzedék? Bizony mondom néktek: Ennek a nemzedéknek semmiféle jel nem adatik.

13És ott hagyván őket ismét hajóra szállt, és a túlsó partra ment.

14JÉZUS ÓV A FARIZEUSOK KOVÁSZÁTÓL ÉS A HÉRÓDÉSZ ÁNTIPÁSZ KOVÁSZÁTÓL (Mt 16:5-12) De elfelejtettek kenyeret vinni, úgyhogy csak egy kenyér volt velük a hajóban.

15Jézus megparancsolta nékik mondván: Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Héródész Ántipász kovászától!

16Akkor egymás közt tanakodtak: Nincs kenyerünk.

17Jézus tudta, hogy mit forgatnak elméjükben, és azt mondta nékik: Miért tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem fogjátok fel? Még mindig nem értitek? Megkeményedett a szívetek?

18Van szemetek és nem láttok, van fületek és nem hallotok?

19Nem emlékeztek? Amikor öt kenyeret darabokra törtem az ötezernek, a maradékkal hány kosarat szedtetek tele? Feleltek néki: Tizenkettőt.

20Amikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele a maradékkal? És feleltek: Hetet.

21Akkor azt mondta nékik: Még mindig nem értitek?

22EGY VAK MEGGYÓGYÍTÁSA Azután Béthszaidába mentek. Ott egy vakot vittek Jézushoz, és kérték Őt, hogy érintse meg a vakot.

23És megfogván a vaknak kezét, kivezette a falun kívül, majd megnyálazva annak szemét rátette a kezét és megkérdezte tőle: Látsz-e valamit?

24Az föltekintve így szólt: Látom az embereket, úgy látom őket, mint valami fákat, amint körüljárnak.

25Azután Jézus ismét rátette kezét a szemére; az ember jól szétnézett, és meggyógyult, s messzire és tisztán látott mindent.

26Azután hazaküldte őt, és azt mondta: A faluban ne mondd el senkinek sem.

27TI KINEK MONDOTOK ENGEM? PÉTER VALLÁSTÉTELE (Mt 16:13-20; Lk 9:18-21; Jn 6:67-69) Jézus és tanítványai elmentek a Cézárea Filippi mellett elterülő falvakba; és az úton megkérdezte tanítványaitól: Mit mondanak az emberek, hogy én ki vagyok?

28Ők így feleltek néki: Azt mondják, hogy Te a Keresztelő János vagy, mások azt hogy Illés, mások meg, hogy egy a próféták közül.

29És Ő megkérdezte tőlük: De ti mit mondotok, hogy én ki vagyok? Péter így felelt néki: Te a Krisztus vagy!

30Akkor rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek se mondják Őróla.

31JÉZUS ELSŐ ÍZBEN JELENTI MEG HALÁLÁT ÉS FELTÁMADÁSÁT (Mt 16:21-28; Lk 9:22-27) Jézus arra kezdte őket tanítani, hogy az Ember Fiának sokat kell szenvednie, a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól elvettetnie, és megöletnie, és hogy három nap múltával fel kell támadnia.

32E szavakat nyíltan mondta. Akkor Péter magához vonta Őt, és elkezdte dorgálni.

33De Ő megfordult, tanítványaira tekintett, korholta Pétert és ezt mondta: Távozz tőlem Sátán, mert nem úgy gondolkodói mint az Isten, hanem úgy, mint az emberek.

34És magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és azt mondta nékik: Ha valaki én utánam akar jönni (mint az én tanítványom), tagadja meg önmagát, vegye föl az ő kel resztjét, és kövessen engem.

35Mert aki (azzal, hogy nem mer engemet követni), meg akarja tartani az ő (földi) életét, elveszti (mennyei) életét; aki pedig (a kereszthordozó úton) elveszti az ő (földi) életét énérettem és az evangéliomért, megtartja (mennyei) életét. (Mt 16:25; Lk 9:24)

36Mert mit használ az embernek, ha mind az egész világot megnyeri, de jövendő élete kárt szenved?

37Ugyan mit ád az ember váltságul az ő (elvesztett) életéért?

38Mert aki ebben az istentelen és bűnös világban szégyell engemet és az enyéimet, szégyellni fogja azt az Ember Fia is, amikor eljön az Ő Atyjának és a szent angyaloknak dicsőségében.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Mark 8.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.