Mark 7BUZ

1ISTEN PARANCSOLATAI ÉS AZ EMBEREK PARANCSOLATAI (Mt 15:1-20) És Jézushoz gyülekeztek a farizeusok meg néhány írástudó, akik Jeruzsálemből érkeztek.

2És amikor látták, hogy tanítványai közül némelyek tisztátalan, azaz mosatlan kézzel esznek kenyeret,

3mert a farizeusok és a zsidók valamennyien addig nem esznek, amíg kezüket nem mossák meg; így tartják meg a régiek hagyományát;

4és a piacról hazaérkezve sem esznek mosakodás nélkül, és sok más is van, aminek megtartását a hagyományból átvették, poharak, korsók, rézedények megmosását,

5akkor megkérdezték Őt a farizeusok és az írástudók: A te tanítványaid miért nem élnek a régiek hagyománya szerint, hanem tisztátalan kézzel esznek kenyeret?

6Ő azt felelte nékik: Jól prófétált felőletek képmutatók felől Ésaiás, amint meg van írva: Ez a nép ajkával tisztel engem, de szívük távol van tőlem;

7pedig hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberi parancsolatok. (Ésaiás 29:13)

8Elhagyván az Isten parancsolatát, az emberek hagyományát tartjátok meg.

9Majd így szólt nékik: Ti szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy a magatok hagyományát tartsátok meg.

10Mózes ugyanis azt mondta: Tiszteld atyádat és anyádat, és: Aki atyját vagy anyját gyalázza, halállal lakoljon.

11Ti pedig azt mondjátok: Ha egy ember az atyjának vagy az anyjának azt mondja: Korbán, azaz: a templomnak szánt ajándék az, amivel megsegíthetnélek,

12akkor már nem engeditek, hogy valamit tegyen az atyjáért vagy az anyjáért,

13és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét a ti hagyományotokkal, amelyet tanítotok; és sok ehhez hasonlót is cselekesztek.

14Aztán ismét magához hívta a sokaságot és azt mondta nékik: Hallgassatok reám mindnyájan, és értsétek meg.

15Nincsen semmi (ételféle) sem az emberen kívül, ami az emberbe jutva tisztátalanná teheti őt, hanem ami az emberből kijön, az teszi tisztátalanná az embert.

16Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!

17Amikor a sokaságot elhagyta, és hazament, tanítványai megkérdezték Őt a példázat felől.

18Ő így felelt nékik: Ti is ilyen értelmetlenek vagytok? Nem értitek, hogy az embert semmi sem teheti tisztátalanná, ami kívülről jut az emberbe,

19mert az nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, és onnan a félreeső helyre kerül; és ezzel Ő tisztának nyilvánított minden eledelt.

20Azt mondta továbbá: Ami az emberből kijön, az teszi tisztátalanná az embert.

21Mert belülről, az emberek szívéből származnak a gonosz gondolatok,

22paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok, álnokság, bujaság, irigység, káromlás, gőg, oktalanság;

23mindezek a gonoszságok belülről erednek, és teszik tisztátalanná az embert.

24JÉZUS A SZÍR-FÖNIKIAI ASSZONY LEÁNYÁT MEGGYÓGYÍTJA (Mt 15:21-28) És fölkelvén, elment onnan Türosz vidékére. És amikor bement egy házba, azt akarta, hogy senki se tudjon ottlétéről; de mégsem rejtőzködhetett el;

25azonnal hallott felőle egy asszony, akinek leánykájában tisztátalan lélek volt; azért odament őhozzá, és lába elé borult;

26az az asszony pedig görög volt, szíriai-fönikiai származású; és kérte Őt, hogy űzze ki leányából az ördögöt.

27Jézus azonban azt mondta néki: Hadd lakjanak jól először a fiak, mert nem helyes a gyermekek kenyerét elvenni és az ebeknek vetni.

28De az felelvén azt mondta néki: Úgy van Uram, de hiszen az ebek is esznek a gyermekek morzsáiból az asztal alatt.

29Jézus így szólt néki: Mivel ezt mondtad, menj haza, az ördög kiment a te leányodból.

30És amikor az asszony hazaérkezett, látta, hogy leánya az ágyon feküdt, és az ördög kiment belőle.

31JÉZUS MEGGYÓGYÍT EGY SIKETNÉMÁT Azután Jézus ismét eltávozott Türosz vidékéről, és elment Szidónon át a Galileai-tóhoz, a Tízváros vidékén keresztül.

32És odavittek hozzá egy süket embert, aki alig tudott beszélni, és kérték, hogy tegye reá a kezét.

33Jézus félrevonta őt a sokaságból, és amint egyedül voltak, ujját annak fülébe dugta, és megnyálazott ujjával megérintette annak nyelvét;

34majd föltekintett az égre, fohászkodott,

35és azt mondta: Effatha, azaz: Nyílj meg! Annak azonnal megnyílt a füle, és megoldódott a nyelve köteléke, és helyesen beszélt.

36És Jézus megparancsolta nékik, hogy senkinek se mondják el; de mennél jobban tiltotta, azok annál inkább híresztelték.

37És szerfelett csodálkoztak, és azt mondták: Mindent jól cselekedett, a süketeket hallókká teszi és a némákat beszélőkké.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Mark 7.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.