Luke 12BUZ

1A TANÍTVÁNYOK TEGYENEK BÁTRAN VALLÁST JÉZUSRÓL (Mt 10:28-33; 12:32; 10:19-20) Amíg ezek történtek, ezer meg ezer ember gyűlt össze, úgyhogy egymást taposták; Jézus először tanítványaihoz kezdett szólni: Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatásuktól.

2Mert nincs olyan rejtett dolog, amely nem derül ki, sem olyan titok, amely nem tudódik ki.

3Azért mind azt, amit sötétben mondtatok, fényes nappal fogják hallani, és amit fülbe súgtatok a zárt kamrácskában, a házak tetejéről fogják azt hirdetni.

4Néktek pedig, az én barátaimnak azt mondom, hogy ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, és azután többet nem árthatnak.

5De megmondom néktek, kitől féljetek: Féljetek Istentől, akinek az után, hogy megölt, van hatalma arra, hogy a gyehennába (a pokolba) vessen. Bizony mondom néktek, tőle féljetek.

6Ugye, Őt verébnek csak két asszarion az ára? (egy asszarion négy és fél fillér) És azok közül egyről sem felejtkezik el az Isten.

7Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek; sok verébnél értékesebbek vagytok.

8Azt mondom néktek: Mindenki, aki vallást tesz énrólam az emberek előtt, arról az Ember Fia is vallást tesz majd az Isten angyalai előtt.

9Aki azonban megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom majd az Istennek angyalai előtt (a végső ítélet alkalmával).

10Mind az, aki az Ember Fia ellen mond valamit, bocsánatban részesül, de annak, aki a Szentlélek ellen káromlást szól, nem bocsáttatik meg.

11Amikor pedig a zsinagógai törvényszék elé visznek titeket, és a világi hatóságok meg a felsőbbségek elé, ne aggodalmaskodjatok azon, hogy miképpen vagy mivel védekezzetek, vagy mit mondjatok;

12mert a Szentlélek megtanít majd titeket abban az órában arra, amit mondanotok kell.

13ŐRIZKEDJETEK MINDENFÉLE KAPZSISÁGTÓL; PÉLDÁZAT A GAZDAG EMBERRŐL Valaki a sokaságból így szólt Jézusnak: Mester, mondd meg az én testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.

14Jézus így felelt néki: Ember, ki tett engem közöttetek bíróvá vagy osztóvá?

15Azután azt mondta nékik: Vigyázzatok és őrizkedjetek mindenféle kapzsiságtól, mert jóllehet bőségben él is valaki, életének biztonsága nem a vagyonából van.

16És ezt a példázatot mondta nékik: Egy gazdag embernek bőségesen termett a földje.

17Azért így okoskodott magában: Mit cselekedjem, mert nincsen helyem, ahová termésemet begyűjtsem?

18És így szólt, ezt cselekszem: csűreimet lebontom és majd nagyobbakat építek, és azokba gyűjtöm be minden gabonámat és javaimat,

19és azt mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok esztendőre elegendő sok javaid vannak; pihenj, egyél, igyál, örvendezzél.

20Az Isten azonban azt mondta néki: Bolond, még az éjjel visszakérik tőled a lelkedet; amit pedig gyűjtöttél, mind az kié lesz?

21Így jár az, aki földi kincseket gyűjt magának, és nem az isteni javakban gazdag.

22A HÍVŐ EMBER NEM AGGODALMASKODIK; MENNYEI KINCSEK SZERZÉSÉRE TÖREKSZIK (Mt 6:25-34; 6:19-21) Tanítványainak pedig így szólt: Azért azt mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok életetek miatt, mit egyetek, sem testetek miatt, mibe öltözködjetek.

23Mert értékesebb az élet, mint az eledel, és értékesebb a test, mint az öltözet.

24Figyeljétek meg a hollókat, hogy azok nem vetnek és nem aratnak, nincsen kamrájuk sem csűrük, és az Isten mégis táplálja őket. Mennyivel értékesebbek vagytok ti, mint a madarak!

25Melyik közületek az az aggodalmaskodó, aki az ő életkorát egy arasznyi idővel meg tudja toldani?

26Ha tehát még ilyen kicsiny dolgot sem tudtok megtenni, miért aggodalmaskodtok a többi dolog miatt?

27Figyeljétek meg a liliomokat, hogy nem fonnak és nem szőnek; de mondom néktek, hogy Salamon az ő teljes dicsőségében sem ruházkodott úgy, mint azok közül bármelyik.

28Ha pedig a füvet, amely ma a mezőn van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek.

29Ti se kérdezzétek, hogy mit egyetek vagy mit igyatok, és (emiatt) ne nyugtalankodjatok;

30mert mind ezeket csak a világ pogányai kérdezgetik; a ti Atyátok pedig tudja, hogy ezekre szükségetek van;

31fő célotok legyen inkább az Isten országa, és ezek ráadásul megadatnak majd néktek.

32Ne félj te kicsiny nyáj, mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az Ő országát.

33Adjátok el, amitek van, és az árát osszátok szét alamizsnaként. Szerezzetek magatoknak olyan erszényeket, amelyek el nem nyűhetők, és szerezzetek el nem fogyó mennyei kincset, amelyhez nem fér hozzá a tolvaj, és nem pusztítja el a moly.

34Mert ahol a kincsetek van, ott lesz a szívetek is.

35VÁRJATOK A TI URATOKAT! (Mt 24:45-51) Derekatok legyen felövezve, és lámpástok égjen,

36és legyetek hasonlóak az olyan emberekhez, akik urukat éberen várják, mikor tér vissza a menyegzőről, hogy mihelyt megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyissanak néki.

37Boldogok azok a szolgák, akiket az ő uruk megérkezésekor ébren talál; bizony mondom néktek, hogy felövezi majd magát, asztalhoz ülteti majd őket, és odalépvén, szolgál nékik.

38És ha a második, vagy éppen a harmadik őrváltás idején érkezik meg, és ébren találja őket, boldogok azok a szolgák.

39Azt pedig értsétek meg, hogy ha tudná a házigazda, hogy a tolvaj mely órában surran be, hogy házába betörjön, nem engedné azt betörni.

40Azért legyetek készenlétben ti is, mert amelyik órában nem gondoljátok, abban érkezik meg az Ember Fia.

41Akkor Péter így szólt: Uram, csak minékünk mondod ezt a példázatot, vagy mindenkinek is?

42Az Úr így felelt: Kicsoda tehát az a hű és okos sáfár, akit az úr az ő házanépe fölé rendel, hogy idejében kiadja nékik élelmüket?

43Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál az ő ura, amikor hazaérkezik.

44Bizony mondom néktek, hogy gondviselővé teszi őt minden vagyona felett.

45De ha az a szolga így gondolkodik az ő szívében: Halogatja az én uram a hazajövetelt, és verni kezdi a szolgákat és szolgálóleányokat, és elkezd enni-inni és részegeskedni,

46hazaérkezik annak a szolgának ura, amely napon nem várja, és amely órában nem gondolja, és kettévágatja őt és a hitetlenek sorsára juttatja.

47És amelyik szolga tudta az ő urának akaratát, de nem teljesítette azt, és nem cselekedett annak akarata szerint, sok verésben részesül;

48aki pedig nem ismerte urának akaratát, és úgy művelt verést érdemlő dolgokat, az kevés verésben részesül. Mindenkitől, akinek sok adatott, sok követeltetik, akire sokat bíztak, attól majd többet kívánnak.

49JÉZUS TÜZET ÉS MEGHASONLÁST HOZ E FÖLDRE (Mt 10:34-36) Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mit kívánhatnék jobban, mint azt, hogy bárcsak lángolna már.

50Pedig még előttem van a keresztség, amellyel meg kell kereszteltetnem, és mily nagyon gyötrődöm, amíg az elvégeztetik.

51Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Mondom néktek: Nem, hanem inkább azért, hogy meghasonlást hozzak.

52Mostantól fogva meghasonlik egy öttagú család; meghasonlik három családtag kettővel és kettő hárommal:

53az atya a fiaival és a fiúk az atyjukkal, az anyák a leányaikkal és a leányok az anyjukkal, a menyével a napa és a meny a napával.

54FEL KELL ISMERNÜNK A VÉGSŐ IDŐK JELEIT (Mt 16:2-3) A sokaságnak pedig így szólt: Amikor látjátok, hogy nyugatról felhő támad, azonnal azt mondjátok, hogy záporeső jön, és úgy lesz;

55és amikor déli szél fúj, azt mondjátok, hogy hőség lesz, és úgy lesz.

56Képmutatók, az ég és a föld jelenségeit ki tudjátok fürkészni; hogyan van, hogy a mostani sorsdöntő időket nem tudjátok kifürkészni?

57BÉKÜLJ MEG ELLENSÉGEDDEL (Mt 5:25-26) És miért nem ítélitek meg magatoktól azt, hogy mi a helyes?

58Amikor peres feleddel a hatóság elé mégy, még útközben azon légy, hogy békésen megszabadulj tőle, hogy ne hurcoljon a bíró elé, és a bíró ne adjon át a börtönőrnek, és a börtönőr ne vessen téged börtönbe.

59Mondom néked, nem jössz ki onnan, csak ha megfizetted az utolsó fél fillért (leptont) is.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Luke 12.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.