John 17BDUZ

1Jézus önmagáért imádkozik. E szavak után Jézus égre emelte szemét és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged.

2Hatalmat adtál neki minden ember felett, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon.

3Az örök élet az, hogy ismerjenek téged, egyedül igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.

4Én megdicsőítettelek téged a földön. A művet, amelynek elvégzését rám bíztad, véghezvittem.

5Most dicsőíts meg engem te, Atyám, magadnál, azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett.

6Imádkozik az apostolokért. Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket a világból nekem adtál. Tieid voltak és nekem adtad őket.

7Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál tőled van. A tanítást, amit nekem adtál, átadtam nekik.

8Ők elfogadták és így valóban elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem.

9Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál.

10Tieid ők, - hiszen mindaz, ami az enyém, a tiéd, és ami a tiéd, az enyém, - és én megdicsőültem bennük.

11Én már nem vagyok e világban, de ők a világban vannak. Én hozzád megyek. Szent Atyám tartsd meg őket nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.

12Amíg velük voltam, én tartottam meg őket nevedben, amelyet nekem adtál. Megőriztem őket; senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az Írás.

13Most hozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világon, hogy örömöm teljesen az övék legyen. Átadtam nekik tanításodat.

14A világ gyűlölte őket, mert nem e világból valók, ahogy én sem vagyok e világból.

15Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól.

16Hiszen nem e világból valók ők, amint én sem vagyok e világból.

17Szenteld meg őket az igazságban: a te igéd igazság.

18Amint te küldtél engem a világba, úgy küldöm én a világba őket.

19Értük szentelem magam, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.

20Imádkozik az Egyházért. De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik szavukra hinni fognak bennem.

21Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek egyek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.

22Én átadtam nekik a dicsőséget, amit nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk:

23én őbennük, te énbennem, hogy így tökéletesen egyek legyenek ők is. Ismerje meg ebből a világ, hogy te küldtél engem, és hogy szereted őket, amint engem szerettél.

24Atyám, akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amit te adtál nekem, hiszen te szerettél engem a világ teremtése előtt.

25Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg téged. Én ismerlek téged, és így ők is megismerték, hogy te küldtél engem.

26Megismertettelek velük és meg is foglak ismertetni, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen és én őbennük.”

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for John 17.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.