1titeket is, akik halottak voltatok a vétkeitekben és bűnbeeséseitekben,
2amelyekben egykor jártatok a (világ)korszak (aion) folyása szerint, a levegőbeli hatalomnak az engedetlenség fiaiban most működő szellemnek fejedelme szerint,
3akik között forgolódtunk mi is mindnyájan egykor, a mi (hús)testünk kívánságaiban, amikor (hús)testünknek és gondolatainknak akaratát tettük és természetnél fogva haragnak gyermekei voltunk, mint a többiek is,
4de az Isten, aki gazdag irgalomban, az Ő sok szeretetéért, amellyel minket szeretett,
5bár holtak voltunk a bűnbeesések miatt, megelevenített Krisztusban, a kegyelemben részesültünk üdvösségben
6és Vele együtt életre keltett és Vele együtt ültetett az ég(iek)en túliakban, Krisztus Jézusban,
7(azért), hogy megmutassa az eljövendő (világ)korszakokban (aionokban) a kegyelmének túláradó gazdagságát hozzánk való jóság(osság)ában, Krisztus Jézusban,
8mert a kegyelem számára vagytok megmentve (üdvözítve) hithűség által, és ez nem belőletek van; Istennek az ajándéka,
9nem tettekből, nehogy valaki dicsekedjék,
10mert az Ő alkotásai [remek(műv)ei] vagyunk Krisztus Jézusban azokra a jótettekre teremtve, amelyeket előre elkészített az Isten azért, hogy azokban járjunk,
11ezért emlékezzetek meg arról, hogy egykor ti (hús)testben (nem zsidó) nemzetbeliek, akiket körülmetéletleneknek mondtak a körülmetéltek, akik azért nevezik így magukat, mert (hús)testük emberkéz által körül van metélve,
12hogy abban az időszakban Krisztustól különválasztva voltatok (idegenként), kizárva az Izrael polgárjogából és az ígéret szövetségétől idegenek, (elváró) reménység híján, és Isten nélkül voltatok a világban.
13most pedig Krisztus Jézusban, ti, akik egykor távol(valók) voltatok, közel(valók) lettetek a Krisztus vére árán,
14mert Ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé tette és a válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte az Ő (hús)testében,
15a parancsolatok tételes törvényét hatálytalanította, azért, hogy a kettőt önmagában egy új emberré, mint békességszerzővé teremtse,
16és megbékéltesse a kettőt egy test(ület)ben az Istennel a kínkaró (kereszt) által, megölte az ellenségeskedést saját magában,
17és eljött és (örömhírként) hirdette: békesség néktek távoliaknak és béke a közelieknek,
18(mivel)hogy Rajta keresztül van szabad utunk mindkettőnknek egy Szellemben az Atyához,
19ezért tehát nem vagytok többé vendégek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és az Isten házanépe,
20akik az apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, a szegletkő pedig maga Krisztus Jézus,
21Benne van egybeszerkesztve az egész épület, és egy szent templommá növekszik az Úrban,
22ti is benne együtt épültök az Isten hajlékává Szellemben.