Colossians 2VSUZ

1mert akarom, hogy észrevegyétek, mekkora tusakodásom van értetek és a laodikeabeliekért, és mindazokért, akik nem látták az én arcomat (hús)testben,

2hogy megbátorodjanak a szíveik, összeforrva szeretetben és a megismerés teljességének minden gazdagságára az Isten titkának: Krisztusnak megismerésére,

3Akiben a bölcsességnek és ismeretnek minden kincsei el vannak rejtve,

4ezt azért mondom, hogy senki titeket meg ne tévesszen, tetszetős szavakkal,

5mert ha (hús)testben távol vagyok is, de szellemben veletek együtt vagyok és örömmel látom a szép rendet nálatok és a Krisztusba veteti hithűségetek szilárdságát (rendíthetetlenségét).

6Amint tehát elfogadtátok a Krisztus Jézust az Uratoknak, benne járjatok,

7gyökerezzetek belé, és épüljetek rá és erősödjetek meg a hithűségben, ahogy tanultátok és a hálaadásotok legyen túláradó.

8Figyeljetek, nehogy valaki félrevezessen titeket a bölcselkedés és üres csalás által, az embereknek a hagyománya és a világ elemei szerint és nem Krisztus szerint való,

9mivelhogy Benne lakik az Istenségnek minden teljessége test(ület)ileg

10és Benne vagytok betel(jesed)ve, Aki minden fejedelemségnek és hatalmasságnak a feje,

11Benne vagytok körülmetélve, nem kézzel csinált körülmetéléssel, hanem a (hús)test levet(kőz)ésével, a Krisztus körülmetélésében,

12eltemetve Vele a bemerítettségben, Benne életre is keltetek az Isten munkálkodásába vetett hithűség által, aki életre keltette Ót a halottak közül

13és titeket is, akik halottak voltatok bűnbeeséseitek és (hús)testetek körülmetéletlensége következtében, megelevenített titeket Vele együtt és megkegyelmezett minden bűnbeeséstekért,

14eltörölte az ellenünk szóló kézzel írt, tételekbe foglalt adóslevelet, amely minket terhelt, eltette az útból, odaszögezte a keresztfára (kínkaróra),

15lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, nyilvánosan pellengérre állította, diadalmaskodott rajtuk Őbenne.

16Tehát senki ne ítélkezzék fölöttetek étel, vagy ital vagy ünnep vagy újhold, vagy szombatok tekintetében,

17amelyek a jövendők árnyékai, a test(ület) pedig a Krisztusé.

18Senki ne fosszon meg titeket a győzelmi díjtól, aki alázatoskodásban és angyalok tiszteletében tetszeleg magának, látomások után indul, hiú módon felfuvalkodik (hús)testének elgondolásából,

19és nem ragaszkodik a Főhöz, Akiből a test(ület) mind kapcsok és kötelékek segítségével van ellátva és összetartva növekszik Isten adta növekedéssel,

20ha tehát meghaltatok Krisztussal együtt a világ elemeinek, mért terhelitek magatokat, mintha e világban élnétek, ilyen tételekkel:

21ne fogd meg, se ne ízleld, ne is érintsd,

22ezek mind elfogyasztásra és felhasználásra valók, emberek rendelései és tanításai szerint,

23amelyek ugyan a bölcsesség látszatát keltik a maga választotta istentisztelet és alázatoskodás és a test sanyargatása folytán, de nincs semmi értékük és becsülni való bennük, csak a (hús)test kielégítésére vannak.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Colossians 2.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.