1Megigazulva tehát a hitből, legyünk békében az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által,
2aki által a hit révén hozzáférhetünk ahoz a kegyelemhez, melyben állunk és dicsekszünk az Isten fiai dicsőségének reményében.
3De nemcsak ebben, hanem dicsekszünk a szenvedésekben is, mivel tudjuk, hogy a szenvedés béketürést eredményez,
4a béketürés pedig megpróbáltatást, a megpróbáltatás pedig reménységet,
5a reménység pedig meg nem szégyenít; mert az Isten szeretete kiáradt a mi sziveinkben a Szentlélek által, ki nekünk adatott.
6Mert miért halt meg Krisztus az időben, mikor még gyengék voltunk, a bűnösökért?
7Hiszen egy igazért nehezen hal meg valaki; legföljebb egy jótevőért talán kész lenne valaki meghalni.
8Az Isten pedig az által mutatja ki hozzánk való szeretetét, hogy mikor még bűnösök voltunk, annak idején,
9Krisztus meghalt értünk. Annál inkább megszabadulunk tehát ő általa a haragtól most, miután az ő vérében megigazultunk.
10Mert ha midőn ellenségei voltunk, kibékültünk Istennel az ő Fiának hálája által; sokkal inkább fogunk üdvözülni mint kibékültek, az ő élete által.
11De nemcsak ez, hanem dicsekszünk is Istenben a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által a kibékülést nyertük.
12Ennélfogva, valamint egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és így a halál minden emberre átment, mivel abban mindnyájan vétkeztek;
13Mert a törvényig is volt bün a világon, de a bűn nem számított, minthogy törvény nem volt.
14Ám a halál uralkodott Ádámtól Mózesig még azokon is, kik nem vetkeztek hasonló törvényszegéssel mint Ádám, ki a jövendőnek előképe.
15De nem úgy áll a dolog az adománnyal is, miként a bűnnel. Mert ha egynek vétke folytán sokan meghaltak, akkor az Isten kegyelme és adománya, melyet egy embernek, a Jézus Krisztusnak kedveért adott, annál inkább kiáradott sokakra.
16És nem úgy van az ajándék, mint egy által elkövetett vétek: Mert a kárhozatra szóló Ítélet egy bűnből származott, a megigazulásra vivő kegyelem pedig sok vetekből.
17Mert ha egynek vétke folytán a halál uralkodott egy által, sokkal inkább fognak uralkodni az életben az egy Jézus Krisztus által azok, kik bőven részesültek a kegyelemben, adományban és igazságban.
18Valamint tehát egynek vétke által minden emberre átszállott a kárhozat, úgyszintén egynek igazsága által minden emberre az élet megigazulása.
19Valamint ugyanis egy embernek engedetlensége áltál sokan bűnösökké lettek; úgy lesznek igazakká egynek engedelmessége révén sokan.
20A törvény pedig közbejött, hogy a bűn megsokasodjék. De midőn a bűn megsokasodott, a kegyelem tuláradott,
21hogy amint uralkodott a bűn a halálra, úgy a kegyelem is uralkodjék az igazság révén az örök életre, a mi Urunk Jézus Krisztus által.