Romans 4SIUZ

1Mit mondjunk tehát, hogy Ábrahám atyánk a test szerint nyert?

2Mert ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, dicséretére válik, de nem Istennél.

3Mert mit mond az írás? Ábrahám hitt az Istennek, és igazságul tudatott be neki.

4Már pedig, annak, aki munkálkodik, a jutalom nem kegyelemből jár, hanem tartozásból.

5Annak ellenben; aki nem munkálkodik, de hisz abban, aki az istentelent megigazulttá teszi, az ő hite igazságul tudatik be Isten kegyelmének végzése szerint.

6Valamint Dávid is boldognak mondja azt az embert, kinek Isten megigazulást ad cselekedetek nélkül:

7Boldogok, kiknek megbocsáttattak gonoszságaik és befödettek bűneik.

8Boldog a férfiú, kinek az Úr nem rója fel a bűnt.

9Vajjon ez a boldogság tehát csak a körülmetéltet illeti-e meg, vagy a körülmetéletlent is? Mert azt mondjuk, hogy Ábrahámnak a hit igazságul tudatott be.

10Miképen tudatott be tehát neki? Mint körülmetéltnek-e, vagy mint körülmetéletlennek? Nem mint körülmetéltnek, hanem mint körülmetéletlennek.

11És a körülmetélés jelét mint a hitből fakadó megigazulás pecsétjét kapta, mellyel már a körülmetélés előtt birt; hogy atyjok legyen az összes körülmetéletlen hívőknek, hogy azoknak is igazságul tudassák be (az ő hite),

12és hogy atyjok legyen a körülmetélteknek, nemcsak azoknak, kik körül vannak metélve, hanem azoknak is, akik ama hitnek nyomdokain járnak, mellyel Ábrahám atyánk a körülmetélés előtt birt.

13Mert nem a törvény által nyerte Ábrahám és az ő ivadéka azt az ígéretet, hogy a világ örököse lesz, hanem a hit igazsága által.

14Mert ha a törvény követői az örökösök, akkor a hit fölöslegessé vált, az Ígéret megszűnt.

15A törvény ugyanis haragot szül; mert ahol törvény nincs, ott törvényszegés sincs.

16A hitből folyik tehát, hogy a kegyelemből tett ígéret érvényben maradjon minden ivadékra nézve, nemcsak arra, mely a törvényt követi, hanem arra nézve is, mely Ábrahámnak hitével bir, ki mindnyájunknak atyja,

17(amint irva van, hogy: Sok nemzetnek atyjává rendeltelek téged) Isten előtt, akinek hitt, ki a holtakat megeleveníti és ami nincs, úgy létrehozza, mint ami van.

18Ő a reménység ellen hitt a reményben, hogy sok nemzetnek atyja lesz, amint meg lett neki mondva: Ilyen lesz a te ivadékod!

19És nem gyengült meg a hitben és nem vette tekintetbe elaggott testét, holott már majdnem száz éves volt, sem Sárának elaggott mehet.

20Isten ígéretében sem kételkedett bizalmatlansággal, hanem erősítette magát a hitben, Istenre hárítva a dicsőséget,

21mivel teljesen meg volt győződve, hogy mindazt amit megígért, meg is adhatja.

22Azért is tudatott be ez neki igazságul.

23Azonban nemcsak őérette van megírva, hogy igazságul tudatott be neki,

24hanem miérettünk is, kiknek (szintén) érdemül tudatik be, ha hiszünk abban, ki halottaiból feltámasztotta a mi Urunk Jézus Krisztust,

25ki elárultatott a mi bűneinkért és feltámadott a mi megigazulásunkért.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Romans 4.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.