Mark 16RUF

1Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus holttestét.

2A hét első napján, korán reggel, napkeltekor elmentek a sírbolthoz,

3és így beszélgettek egymás között: Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?

4Amint felnéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt.

5És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek.

6De az így szólt hozzájuk: Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.

7De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.

8Kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és rémület fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.

9Miután a hét első napjának reggelén feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki.

10Ő elment, és megvitte a hírt azoknak, akik ővele voltak, akik gyászoltak és sírtak.

11Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hittek neki.

12Azután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek.

13Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.

14Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.

15Ezután így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!

16Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.

17Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak,

18kígyókat vesznek a kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.

19Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.

20Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.

Hungarian Protestant New Translation Revised © Hungarian Bible Society, 2014

Choose Translation

Switch translation for Mark 16.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.