1Élt Efraim hegyvidékén egy Míká nevű ember.
2Ez azt mondta egyszer az anyjának: Az az ezeregyszáz ezüst, amit elvettek tőled, és ami miatt átkot mondtál a fülem hallatára is, az az ezüst nálam van, én vettem el. Az anyja ezt mondta: Áldjon meg az Úr, fiam!
3Amikor visszaadta anyjának az ezeregyszáz ezüstöt, ezt mondta az anyja: Ezt az ezüstöt én arra szántam, hogy az Úr nak szentelem a fiamért: készítsenek belőle faragott és öntött bálványszobrot. Most azért visszaadom neked.
4De a fiú újból visszaadta az ezüstöt anyjának. Ekkor az anyja fogott kétszáz ezüstöt, odaadta az ötvösnek, az pedig faragott és öntött bálványszobrot készített belőle. Ez Míká házába került.
5Ennek a Míkának volt egy házi szentélye. Készíttetett éfódot és házibálványt, egyik fiát pedig felavatta, és az lett a papja.
6Abban az időben nem volt király Izráelben: mindenki azt csinálta, ami neki tetszett.
7Élt egy ifjú a júdai Betlehemben, Júda nemzetségében, aki lévita volt, de jövevényként ott tartózkodott.
8Ez a férfi elindult a júdai Betlehem városából, hogy jövevényként letelepedjen ott, ahol majd alkalmas helyet talál. Így jutott el vándorlása közben Efraim hegyvidékére, Míká házához.
9Míká megkérdezte tőle: Honnan jössz? Az így felelt neki: Lévita vagyok, a júdai Betlehemből; megyek, míg alkalmas helyet találok, ahol jövevényként letelepedhetek.
10Ekkor Míká azt mondta neki: Maradj nálam, légy atyám és papom! Én pedig adok neked évi tíz ezüstöt, egy rend ruhát és élelmet. A lévita beleegyezett,
11úgy döntött, hogy ott marad annál az embernél. Az pedig úgy bánt vele, mintha a saját fia volna.
12Míká felavatta a lévitát. Így az ifjú a papja lett, és Míká házában élt.
13Míká pedig ezt mondta: Most már tudom, hogy jót fog velem tenni az Úr, mert egy lévita lett a papom.