1Bizony, megremeg ettől a szívem, és ki akar ugrani helyéből.
2Hallgassátok figyelmesen mennydörgését és a morajlást, amely szájából jön.
3Az egész ég alatt szétterjeszti, villámfényét is a föld pereméig.
4Utána mennydörgés bömböl, dörög fenséges hangon, szüntelenül hallatszik a hangja.
5Csodás hangon mennydörög az Isten, és nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk.
6Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre, a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon.
7Minden emberi kezet lefog, hadd tudja meg mindenki, hogy most ő cselekszik!
8A vadállat is rejtekébe húzódik, és búvóhelyén tanyázik.
9Kamrájából előjön a szélvihar, Észak csillagzata felől a hideg.
10Isten leheletétől jég támad, a víz felszíne jégpáncéllá válik.
11Majd nedvességgel rakja meg a felhőt, és villámait szórják a fellegek.
12Gomolyog az körös-körül, hogy az ő irányítása szerint megtegye mindazt, amit csak parancsol az egész föld kerekségén.
13Egyszer büntetésül adja földjére, máskor meg szeretetből.
14Figyelj csak ide, Jób! Állj meg, és gondold meg Isten csodáit!
15Tudod-e, mikor rendelkezik úgy az Isten, hogy villámfénye ragyogjon a felhőn?
16Tudod-e, miért lebegnek a fellegek, a Mindentudónak ezek a csodái?
17Hogyan melegednek át ruháid, ha nyugton hagyja a déli szél a földet?
18Ott voltál-e, amikor a felhőtakarót formálta, mely szilárd, mint az öntött tükör?
19Mondd meg nekünk, mit mondjunk neki? Nem jutunk hozzá a sötétség miatt.
20Kell-e neki jelenteni, hogy én mit beszéltem, továbbmondani, ha valaki szólt?
21Még nem látják a napfényt, bár az ragyog a fellegek mögött, de szél támad, és kitisztul.
22Észak felől aranyló szél támad, Isten körül félelmetes ragyogás.
23A Mindenhatót nem tudjuk felfogni, hatalma és igazsága igen fenséges: az igazságot soha nem nyomja el.
24Azért félik őt az emberek, mert rá sem néz azokra, akik bölcsnek tartják magukat.