1Ez a három férfi nem válaszolt többé Jóbnak, mivel ő igaznak tartotta magát.
2Akkor haragra gerjedt a Búzból, Rám nemzetségéből való Elíhú, Barakél fia. Megharagudott Jóbra, amiért igaznak tartotta magát Istennel szemben.
3De a három barátjára is megharagudott, mert nem találták meg a kellő választ, hogy bűnösnek nyilváníthassák Jóbot.
4Elíhú azonban várt a Jóbhoz szóló beszédével, mert azok idősebbek voltak nála.
5De amikor látta Elíhú, hogy a három férfi nem tud már mit felelni, akkor megharagudott.
6Megszólalt hát a Búzból való Elíhú, Barakél fia, és ezt mondta: Én még fiatal vagyok, ti pedig öregek. Ezért hátrahúzódtam, és féltem elmondani nektek, amit tudok.
7Azt gondoltam: beszéljenek a korosabbak, adják tudtul a bölcsességet az idősebbek.
8De csak a lélek az a halandóban, a Mindenható lehelete, ami értelmessé teszi.
9Nem az idősek a bölcsek, és nem a vének értenek az ítélethez.
10Ezért azt mondom, hallgass rám, hadd mondjam el én is, amit tudok.
11Én kivártam, amíg beszéltetek, figyeltem, amíg okoskodtatok, amíg kerestétek a megfelelő szavakat.
12Figyelmesen hallgattalak titeket, de senki sem tudta Jóbot megcáfolni, egyikőtök sem felelt meg mondásaira.
13Ne mondjátok: Olyan bölcsességre bukkantunk, melyet csak Isten győzhet le, ember nem.
14Nem hozzám intézte szavait, ezért nem a ti mondásaitokkal felelek neki.
15Megrettentek, nem válaszoltak többé. Cserbenhagyták őket a szavak.
16Vártam, de ők nem beszéltek. Megálltak, és nem szóltak többet.
17Hadd mondjam hát el én is a magamét, hadd mondjam el én is, amit tudok!
18Mert tele vagyok szavakkal, szorongat belülről a lélek.
19Olyan már a bensőm, mint a lezárt újbor, széthasad, mint erjedő musttól a tömlő.
20Beszélek tehát, hogy levegőhöz jussak. Megnyitom számat, és válaszolok.
21Nem leszek elfogult sem erre, sem arra, senkinek nem fogok hízelegni.
22Nem is értek én a hízelgéshez, meg el is ragadna gyorsan az Alkotóm.