1Még gyermek volt Izráel, mikor megszerettem, Egyiptomból hívtam ki fiamat.
2Minél jobban hívtam őket, annál jobban távolodtak tőlem: a Baaloknak áldoztak, és a bálványoknak tömjéneztek.
3Pedig én tanítottam járni Efraimot, kézen fogtam őket, de ők nem ismerték fel, hogy én viselem gondjukat.
4Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint amikor valaki arcához emeli gyermekét: jóságosan enni adtam nekik.
5Vissza fog térni Egyiptomba, vagy Asszíria lesz a királya, mert nem akarnak megtérni.
6Fegyver pusztít városaiban, véget vet a fecsegésnek, és megemészti őket terveik miatt.
7Népem megrögzötten elfordul tőlem. Hívják őt a Felségeshez, de senki sem mozdul.
8Hogyan adnálak oda, Efraim, hogyan szolgáltatnálak ki, Izráel? Hogyan adnálak oda, mint Admát, hogyan bánnék veled úgy, mint Cebójimmal? Megindult a szívem, egészen elfogott a szánalom.
9Nem izzó haragom szerint bánok vele, nem döntöm újból romlásba Efraimot, mert Isten vagyok én, nem ember. Szent vagyok köztetek, hogyan is törnék a vesztetekre?
10Az Ur at fogják követni, mert oroszlánként ordít majd, és ha ordít, remegve jönnek fiai nyugat felől.
11Remegve jönnek Egyiptomból, mint a madár, és az asszírok földjéről, mint a galamb. Letelepítem majd őket házaikba – így szól az Úr.