Ezekiel 9RUF

1Ezután így kiáltott nagy hangon a fülem hallatára: Eljött a város büntetésének ideje; mindenkinek a kezében ott van már a pusztító fegyver.

2És íme, hat férfi jött a Felső-kapu felől, amely északra néz, öldöklő fegyver volt mindegyiknek a kezében. De volt közöttük egy gyolcsba öltözött férfi, akinek íróeszközök voltak az oldalán. Bejöttek, és odaálltak a rézoltár mellé.

3Ekkor Izráel Istenének a dicsősége fölemelkedett a kerúbról, amely fölött volt, a templom küszöbéhez vonult, és szólította a gyolcsba öltözött férfit, akinek az oldalán íróeszközök voltak.

4Ezt mondta neki az Úr: Menj végig a városon, Jeruzsálemen, és tégy jelt azoknak a homlokára, akik sóhajtoznak és nyögnek a sok utálatos dolog miatt, amit elkövetnek benne.

5A többieknek pedig ezt mondta a fülem hallatára: Menjetek mögötte végig a városon, és öldököljetek! Ne szánakozzatok, és ne legyetek könyörületesek!

6Gyilkoljátok az öreget, az ifjat és a szüzet, a gyermekeket és az asszonyokat, hadd pusztuljanak! De azokhoz, akiken jel van, ne nyúljatok! Az én szentélyemnél kezdjétek el! Elkezdték tehát az öregeken, akik a templom előtt voltak.

7Majd ezt mondta nekik: Tegyétek tisztátalanná a templomot, és töltsétek meg az udvarokat halálra sebzettekkel! Menjetek! Ők tehát mentek, és öldöklésbe kezdtek a városban.

8Miközben folyt az öldöklés, én ott maradtam, arcra borultam, és így kiáltottam: Ó, Uram, Ur am! El akarod pusztítani Izráel egész maradékát, amikor kitöltöd haragodat Jeruzsálemen?

9De ő így felelt nekem: Igen-igen nagy Izráel és Júda házának a bűne! Hiszen tele van az ország vérontással, és tele van a város törvénysértéssel, mert azt mondják, hogy elhagyta az Úr az országot, és nem lát az Úr.

10Azért én sem szánakozom, és nem leszek könyörületes: fejükre olvasom tetteiket.

11Ekkor a gyolcsba öltözött férfi, akinek íróeszközök voltak az oldalán, jelentette: Megtettem, amit parancsoltál.

Hungarian Protestant New Translation Revised © Hungarian Bible Society, 2014

Choose Translation

Switch translation for Ezekiel 9.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.