1Ennélfogva ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafennvalókat keressétek, ahol a Krisztusul az Isten jobbján.
2Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel.
3Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben.
4Amikor azonban Krisztus, a mi életünk, megjelenik, majd ti is megjelentek ővele a dicsőségben.
5Öldököljétek meg azért tagjaitokban, ami földi: a paráznaságot, tisztátalanságot, bűnös szenvedélyt, gonosz kívánságot és a kapzsiságot, mert az bálványimádás.
6Ezek miatt jön ránk az Isten haragja.
7Ezekben jártatok ti is egykor, mikor bennük éltetek.
8Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindezeket: haragot, indulatosságot, gonoszságot, káromlást és szátokból a gyalázatos beszédet.
9Ne hazudjatok egymásnak, mivel levetettétek az óembert cselekedeteivel együtt,
10és felöltöttétek az újembert, aki megújul teremtőjének képmására a teljes megismerésig.
11Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetélt és körülmetéletlen, barbár, szkítha, rabszolga vagy szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.
12Azért, mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, öltözzetek fel a könyörületességet, a jóságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést.
13Szenvedjétek el egymást, és ha valakinek valaki ellen panasza volna, bocsássatok meg egymásnak, amint az Úr is megbocsátott nektek.
14Mindezekhez még öltsétek fel a szeretetet, amely a tökéletesség Összefogó ereje.
15És a Krisztus békessége uralkodjék a ti szívetekben, hiszen erre, vagytok elhívva, egy testben. És háládatosak legyetek.
16A Krisztus beszéde lakozzék bennetek gazdagon. Tanítsátok és intsétek egymást minden bölcsességgel. És hálás szívvel énekeljetek egymás közt Istennek zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket.
17És bármit szóltok vagy tesztek, mindent az Úr Jézus nevében cselekedjetek, és adjatok hálát az Istennek, az Atyának őáltala.
18Asszonyok, hajoljatok meg férjetek előtt, amint illik az Úrban.
19Férfiak, szeressétek feleségeiteket és ne legyetek hozzájuk keserű szívvel.
20Gyermekek, fogadjatok szót szüléiteknek mindenben, mert ez kedves az Úr előtt.
21Atyák, ne bánjatok keményen gyermekeitekkel, hogy meg ne riadjanak.
22Ti szolgák, engedelmeskedjetek mindenben test szerint való uratoknak, nem színből szolgálva, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem jó szívvel, az Úr félelmében.
23Bármit tesztek, szívesen cselekedjetek, mint akik az Úrnak és nem embereknek szolgálatában álltok.
24Hiszen tudjátok, hogy ti az Úrtól veszlek az örökség jutalmát: ti az Úr Krisztus szolgálatában álltok,
25s aki vetkezik, vétkének büntetését tőle veszi, és nála nincs személyválogatás.