Galatians 6MRUZ

1Kedves testvéreim. Ha valaki valami ballépést követ el, ti lelki emberek, igazítsátok az olyat jó útra a szelídség lelkével; de vigyázz, hogy te is meg ne kísértessél.

2Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.

3Mert ki önmagát valaminek tarja, holott semmi, önmagát csalja meg.

4Ki-ki vizsgálja meg jól a maga dolgát, akkor csakis önmagára és nem másokra nézve lesz dicsekedése.

5Mert ki-ki a maga terhét hordozza.

6A tanítvány ossza meg minden vagyonát tanítójával.

7Ne tévelyegjetek! Az Isten nem hágy magából gúnyt űzni. Amit vetünk, azt aratjuk.

8Aki gyarló testébe vet, az a gyarló testből arat veszedelmet, aki viszont Lélekbe vet, a Lélekből arat örök életet.

9A jó tettbe tehát bele ne fáradjunk, mert ha nem lankadunk, úgy annakidején aratunk.

10Azért, míg időnk van, tegyünk jót minden emberrel, kiváltképpen hitsorsainkkal.

11Nézzétek, mekkora betűkkel írok néktek? magam kezével.

12A gyarló testi szépségben tetszelgők kényszerítenek titeket a körülmetélkedésre, csak azért, hogy ne üldözzék őket Krisztus keresztjéért.

13Pedig maguk a körülmetéltek sem tartják meg a törvényt, hanem szeretnék, ha körülmetéltetnétek, hogy dicsekedhessenek a ti gyarló testetekkel.

14De én nem akarok mással dicsekedni, csakis a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével; vele, aki által megfeszíttetett nékem a világ s én a világnak.

15Mert a Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés sem a körülmetélkedetlenség, hanem csak az új teremtés.

16S akik ezen szabály szerint élnek, békesség s irgalom szálljon azokra és az Isten Izraelére.

17Ezután már ne legyen senki sem terhemre, mert én az Úr Jézus bélyegét hordozom testemen.

18A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen testvérek, a ti lelketekkel. Ámen.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Galatians 6.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.