Zechariah 8KSZE

1Majd így szólt a Seregek URa:

2Azt mondja a Seregek URa: „Féltő szeretettel féltem Siont, és nagy haragra gerjedtem féltékenységemben.

3Azt mondja az ÚR: Visszatérek a Sionra, és Jeruzsálem közepén lakozom. Akkor Jeruzsálemet a hűség városának fogják hívni, a Seregek URának a hegyét pedig szent hegynek.

4Azt mondja a Seregek URa: Ülnek még agg férfiak és asszonyok Jeruzsálem terein, és mindegyiknek bot lesz a kezében, napjaik sokasága miatt.

5A város terei megtelnek fiúkkal és leányokkal, akik játszadoznak a tereken.

6Azt mondja a Seregek URa: Bár ez csodának tűnik a nép maradékának a szemében azokban a napokban, de vajon az én szememben is csoda lesz-e? – kérdi a Seregek URa.

7Azt mondja a Seregek URa: Íme, én megszabadítom népemet napkelet földjéről és napnyugat földjéről.

8Elhozom őket, hogy Jeruzsálemben lakhassanak, népemmé lesznek, én pedig Istenük leszek hűséggel és igazsággal.

9Azt mondja a Seregek URa: Erősödjenek meg kezeitek, akik hallottátok ezeket a beszédeket a próféták szájából, akik azokban a napokban szóltak, amikor letették a Seregek URa házának az alapját, hogy fölépítsék a templomot.

10Mert e napok előtt nem fizették ki a munkáját sem az embernek, sem az állatnak. A kimenőnek és a bemenőnek nem volt békessége a háborúság miatt, mert minden embert fölindítottam, mindenkit a felebarátja ellen.

11De most már nem leszek olyan e nép maradékához, mint azelőtt voltam – így szól a Seregek URa.

12Mert békességben vetnek, a szőlőtő megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, az egek is megadják a harmatjukat, és mindezt a megmaradt nép örökségévé teszem.

13És amint átok voltatok a népek között, Júda háza és Izráel háza, úgy most megszabadítalak titeket, és áldássá lesztek. Ne féljetek! Erősítsétek meg kezeiteket!

14Mert azt mondja a Seregek URa: Amint elgondoltam, hogy veszedelmet hozok rátok, amikor atyáitok megharagítottak engem – így szól a Seregek URa –, és nem könyörültem,

15úgy most elhatároztam ezekben a napokban, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek!

16Ezeket tegyétek: Mondjon igazat mindenki a felebarátjának! Igaz és tökéletes ítélettel ítéljetek kapuitokban!

17Senki se gondoljon szívében gonoszt felebarátja ellen! Ne szeressétek a hamis esküt, mert ez mind olyan dolog, amit gyűlölök – így szól az ÚR.”

18Majd így szólt hozzám a Seregek URa:

19Azt mondja a Seregek URa: „A negyedik, az ötödik, a hetedik és a tizedik hónap böjtje vigalommá, örvendezéssé és kedves ünneppé lesz Júda házában. Csak szeressétek az igazságot és a békességet!

20Azt mondja a Seregek URa: Eljön az idő, amikor népek jönnek ide és sok városnak a lakói.

21Az egyik lakói a másikhoz mennek, és azt mondják: Jöjjetek, menjünk el, esedezzünk az ÚR színe előtt, és keressük a Seregek URát! Én is megyek!

22És eljön sok nép és erős nemzet Jeruzsálembe, hogy a Seregek URát keresse, és esedezzen az ÚR színe előtt.

23Azt mondja a Seregek URa: Azokban a napokban lesz, hogy a különböző nyelvű népek közül tíz ember is belekapaszkodik egy zsidó férfiba. A ruhája szélébe kapaszkodik, és azt mondja: Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!”

No Info

Choose Translation

Switch translation for Zechariah 8.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.