Zechariah 6KSZE

1Majd ismét fölemeltem a szememet, és láttam, hogy íme, négy szekér jön ki két hegy közül, és azok a hegyek érchegyek voltak.

2Az első szekérbe vörös lovak voltak fogva, a második szekérbe fekete lovak,

3a harmadik szekérbe fehér lovak, a negyedik szekérbe pedig erős, tarka lovak.

4Akkor megszólaltam, és megkérdeztem az angyalt, aki velem beszélt: Mik ezek, Uram?

5Az angyal azt válaszolta nekem: Ezek az ég négy szele, akik az egész föld Ura előtti szolgálatukból jönnek.

6Amelyben a fekete lovak vannak, észak földjére mennek, és a fehérek mennek utánuk. A tarkák pedig dél földjére mennek.

7Az erősek is menni akartak, és be akarták járni a földet. Azt mondta: Menjetek, járjátok be a földet! Be is járták a földet.

8Majd hívott engem, és azt mondta: Lásd! Az észak földjére menők lecsöndesítették lelkemet észak földjén.

9Majd így szólt hozzám az ÚR szava:

10Vedd át a számkivetésben levőktől adományukat: Heldajtól, Tóbijjától és Jedajától, akik Babilónból jöttek. Menj be még azon a napon, menj be Jósijjának, Cefanjá fiának a házába,

11és vedd át tőlük az ezüstöt és az aranyat, és csináltass koronát, és tedd Jósua főpapnak, Jócádák fiának a fejére!

12Így szólj neki: Azt mondja a Seregek URa: „Íme, egy férfiú, akinek Sarjadék a neve, mert kihajt a helyéről, és ő építi föl az ÚR templomát!

13Mert ő fogja fölépíteni az ÚR templomát, és nagy lesz a méltósága, trónra ül, és uralkodni fog. Mellette pap is lesz a trónon, és békesség tanácsa lesz kettőjük között.

14A korona pedig legyen emlékeztető jel Heldajra, Tóbijjára, Jedajára és Hénre, Cefanjá fiára az ÚR templomában.

15Eljönnek a messzeségben lakók is, és építik az ÚR templomát; és megtudjátok, hogy a Seregek URa küldött el engem hozzátok. Így lesz, ha igazán hallgattok az ÚRnak, Isteneteknek a szavára!”

No Info

Choose Translation

Switch translation for Zechariah 6.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.