Zechariah 2KSZE

1Újból fölemeltem tekintetemet, és íme, egy férfit láttam, mérőkötéllel a kezében.

2Megkérdeztem: Hová mész? Azt mondta nekem: Megmérem Jeruzsálemet, hogy lássam, milyen széles, és milyen hosszú.

3És íme, az angyal, aki velem beszélt, kilépett, és egy másik angyal jött elé,

4és azt mondta neki: Fuss, és mondd ennek az ifjúnak: Kerítetlenül fogják lakni Jeruzsálemet a benne levő emberek és állatok sokasága miatt.

5Én pedig – így szól az ÚR – tűzfal leszek körülötte, és megdicsőítem magamat benne!

6Jaj, jaj! Fussatok ki az északi országból – így szól az ÚR –, mert az ég négy szele felé szórtalak szét titeket – így szól az ÚR.

7Jaj, Sion! Menekülj, te, aki Babilón leányánál laksz!

8Mert azt mondja a Seregek URa, aki azoknak a népeknek a dicsőségéért küldött engem, akik kifosztottak titeket: Bizony, aki titeket bánt, a szemem fényét bántja!

9Mert íme, fölemelem a kezemet ellenük, és saját szolgáik prédájává lesznek. Akkor majd megtudjátok, hogy a Seregek URa küldött el engem.

10Örülj és örvendezz, Sion leánya, mert íme, eljövök, és közöttetek lakozom – így szól az ÚR.

11Sok nép is csatlakozik majd azon a napon az ÚRhoz, népemmé lesznek, és én közöttük lakozom. Akkor megtudjátok, hogy a Seregek URa küldött engem hozzátok.

12Az ÚR birtokba veszi Júdát mint örökségét a szent földön, és újra magáévá fogadja Jeruzsálemet.

13Hallgasson el minden test az ÚR előtt, mert fölkelt szentséges helyéről!

No Info

Choose Translation

Switch translation for Zechariah 2.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.