1[Dávid zsoltára.] URam, téged hívlak: siess hozzám, figyelj szavamra, amikor hívlak.
2Jusson eléd imádságom mint illatáldozat, és fölemelt kezem mint esti áldozat.
3URam, tégy zárat a számra, őrizd ajkaim nyílását!
4Ne engedd szívemet rosszra hajolni, hogy ne cselekedjem istentelenül a gonosztevőkkel együtt; és ne egyem kedvelt ételükből.
5Ha igaz ütlegel engem, kegyelem az; ha dorgál engem, olyan, mintha olajjal kenné a fejemet. Nem vonakodik fejem, sőt még imádkozom is érte bajaiban.
6Ha bíráikat letaszítják a szikláról, akkor majd hallgatják beszédeimet, mert gyönyörűségesek.
7Mint amikor barázdát vágnak a földbe, úgy szóródnak szét csontjaik a Seol torkában.
8De az én szemem, URam Isten, rajtad csüng. Hozzád folyamodom, ne oltsd ki életemet!
9Őrizz meg a tőrtől, amelyet nekem vetettek, a gonosztevők hálóitól!
10Az álnokok saját tőrükbe esnek, míg én nyugodtan továbbmegyek.