Judges 17KSZE

1Volt egy Efraim hegyvidékéről való, Míká nevű férfi.

2Ez azt mondta egyszer az anyjának: Az az ezeregyszáz ezüst, amelyet elvettek tőled, és amely miatt átkozódtál fülem hallatára, íme, az az ezüst nálam van, én vettem el. Az anyja ezt mondta: Áldjon meg az ÚR, fiam!

3És ő visszaadta az ezeregyszáz ezüstöt az anyjának, aki ekkor azt mondta: Teljesen odaszentelem az ÚRnak a fiamért, hogy egy faragott és öntött bálványszobrot készítsenek belőle. Most ezért visszaadom azt neked.

4De ő megint átadta a pénzt az anyjának. Az anyja elvett belőle kétszáz ezüstöt, és odaadta az ötvösnek, s az készített belőle egy faragott és öntött bálványt. Ez azután Míká házába került.

5Ennek a férfinak, Míkának volt egy házitemploma, ahol éfódot és házibálványt készített. Fölszentelte az egyik fiát, és ő lett a papja.

6Abban az időben nem volt király Izráelben, és mindenki azt cselekedte, ami jónak tűnt a maga szemében.

7Volt egy ifjú lévita a júdai Betlehemből, Júda nemzetségéből, aki ott élt jövevényként.

8Ez az ember elment a júdai Betlehem városából, hogy ott telepedjen le, ahol majd alkalmas helyet talál. Így jutott vándorlása közben Efraim hegyvidékére, Míká házához.

9Míká azt kérdezte tőle: Honnan jössz? Ő így felelt: Lévita vagyok a júdai Betlehemből, és járok-kelek, míg alkalmas helyet találok valahol.

10Míká ezt mondta neki: Maradj nálam, és légy nekem atyám és papom! Én pedig esztendőnként tíz ezüstöt, egy rend ruhát és eledelt adok neked. És a lévita elszegődött.

11Tetszett neki, hogy ott maradjon annál a férfinál. Az pedig úgy tekintette őt, mint a saját fiát.

12Míká tisztébe avatta a lévitát, s így az ifjú a papjává lett, és házánál maradt.

13Míká ezt mondta: Most tudom, hogy jót tesz majd velem az ÚR, mert egy lévita lett a papom.

No Info

Choose Translation

Switch translation for Judges 17.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.