Job 37
1 (36,34) Bizony, megremeg a szívem, majd kiugrik a helyéből.
2 (1) Hallgassátok figyelmesen hangjának dörgését és a zúgást, amely szájából kiárad!
3 (2) Az egész ég alatt szétterjeszti azt villámaival együtt a föld széléig.
4 (3) Utána mennydörgés zendül, fenségének hangján dörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendül.
5 (4) Csodálatos hangon mennydörög az Isten, és nagy dolgokat cselekszik, amelyeket meg sem érthetünk.
6 (5) Mert azt mondja a hónak: Hullj le a földre! És a záporesőnek meg a zuhogó zivatarnak így szól: Szakadjatok!
7 (6) Minden ember kezét lefogja, hogy megismerje minden ember, amit ő alkotott.
8 (7) A vadállat is rejtekébe húzódik, és barlangjában marad.
9 (8) Kamrájából előjön a szélvihar és az északi szelektől a fagy.
10 (9) Isten leheletétől jég támad, és a víz felszíne megfagy.
11 (10) Majd nedvességgel terheli meg a felleget, és villáma áttöri a felhőt.
12 (11) Körös-körül gomolyog az a földkerekség színén, ahogy ő irányítja, és mindazt megteszi, amit parancsol neki.
13 (12) Van úgy, hogy ostorként, van úgy, hogy szeretetből adja azt földjének.
14 (13) Vedd ezt a füledbe, Jób, állj meg, és gondold meg Isten csodáit.
15 (14) Tudod-e, mikor rendelkezik úgy Isten, hogy a felhőből villám villanjon?
16 (15) Tudod-e, hogy mi módon lebegnek a felhők, a tökéletes tudás csodái?
17 (16) Hogyan melegszenek át ruháid, amikor nyugton hagyja a déli szél a földet?
18 (17) Talán vele együtt terjesztetted ki az eget, amely szilárd, mint az öntött tükör?
19 (18) Mondd meg nekünk, mit mondjunk neki? A sötétség miatt semmit sem kezdhetünk.
20 (19) Kell-e mondani neki, hogy szólni szeretnék? Ha beszélne vele valaki, bizonnyal vége volna!
21 (20) Most nem látják a napfényt, bár ragyog a felhők mögött; de szél támad, és kiderül.
22 (21) Észak felől aranyszínű világosság támad, Isten körül félelmetes ragyogás.
23 (22) Ő a Mindenható! Nem tudjuk megtalálni őt. Nagy az ő hatalma és ereje, a jogot és az igazságot mégsem nyomja el.
24 (23) Azért félik őt az emberek, de a kevély bölcsekre rá se tekint.