1Történt egy napon, hogy eljöttek az istenfiak, hogy az ÚR színe elé járuljanak. Eljött velük a Sátán is, hogy az ÚR színe elé járuljon.
2Az ÚR azt kérdezte a Sátántól: Honnan jössz? A Sátán így felelt az ÚRnak: Körülkerültem és át- meg átjártam a földet.
3Az ÚR pedig azt kérdezte a Sátántól: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Bizony nincs a földön olyan, mint ő: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és kerüli a rosszat. Még most is állhatatos feddhetetlenségében, noha fölingereltél ellene, hogy ok nélkül sújtsam.
4A Sátán ezt válaszolta az ÚRnak: Bőrt bőrért; de mindazt, amije csak van, odaadja az ember az életéért.
5Nyújtsd csak ki a kezed, és sújts le csontjára és testére: vajon akkor nem átkoz-e meg téged szemtől szembe?
6Az ÚR pedig azt mondta a Sátánnak: Íme, a kezedben van ő, csak az életét kíméld!
7Akkor eltávozott a Sátán az ÚR színe elől, és megverte Jóbot undok fekéllyel tetőtől talpig.
8Jób fogott egy cserepet, azzal vakarta magát, és így ült a hamu közepén.
9A felesége pedig azt mondta neki: Erősen állsz-e még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg Istent, és halj meg!
10Ő azonban azt felelte: Úgy beszélsz, mint egy bolond. Ha már a jót elfogadtuk Istentől, nem kell-e a rosszat is elfogadnunk? Mindezekben sem vétkezett Jób az ajkával.
11Mikor pedig Jób három barátja meghallotta mindazt a nyomorúságot, amely rajta esett, eljött mindegyik a lakhelyéről: a témáni Elifáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár. Elhatározták, hogy együtt elmennek hozzá, hogy bánkódjanak vele, és vigasztalják őt.
12Amint távolról megpillantották, nem is ismerték meg. Hangosan zokogtak, azután pedig mindegyik megszaggatta a maga köntösét, port hintettek a fejükre és az ég felé.
13Hét napon és hét éjszakán át ott ültek vele a földön, és egyik sem szólt egy szót sem, mert látták, hogy igen nagy a fájdalma.