1Erre Jób így felelt:
2Bizonyára ti magatok vagytok a nép, és veletek kihal a bölcsesség!
3Nekem is van annyi eszem, mint nektek, és nem vagyok alábbvaló nálatok. Ki ne tudna ilyesféléket?
4Saját barátaim kikacagnak, pedig Istenhez kiáltok, és ő meghallgat engem. Mégis kikacagják az igazat és az ártatlant!
5A szerencsétlen megvetendő, gondolja a jólétben élő; ez vár azokra, akiknek roskadozik a lábuk.
6A pusztítók sátrai nyugalomban vannak; biztonságban élnek, akik ingerlik Istent, és kezükben hordják istenüket.
7Kérdezd csak meg az állatokat, majd megtanítanak, és az ég madarait, azok is megmondják neked.
8Vagy beszélj a földdel, majd az is tanít téged, és a tenger halai is elbeszélik neked.
9Melyik nem tudja mindezek közül, hogy az ÚR keze tette mindezt?
10Kezében van minden élőlény élete és minden egyes ember lelke.
11Hát nem a fül vizsgálja-e meg a szavakat, és nem az íny kóstolja-e meg az ételt?
12Az öregemberek bölcsek-e, és a hosszú élettel jár-e az értelem?
13Őnála van a bölcsesség és a hatalom, övé a tanács és az értelem.
14Íme, amit ő leront, az nem épül föl. Ha bezár valakit, az ki nem jut onnan.
15Ha elrekeszti a vizeket, kiszárad minden; ha kiereszti, felforgatják a földet.
16Őnála van az erő és a győzelem; övé a tévelygő és aki tévelygésbe visz.
17Tanácsadókat tévútra visz, és bírákat tesz bolonddá.
18Királyok bilincseit nyitja meg, és övet köt a derekukra.
19A papokat tévútra viszi, és a hatalmasokat megbuktatja.
20A megbízhatóktól megvonja a szót, és a vénektől elveszi az ítélettételt.
21Szégyent zúdít az előkelőkre, és a hatalmasok övét meglazítja.
22Feltárja a sötét és mélységes titkokat, és a sűrű sötétséget is napvilágra hozza.
23Nemzeteket tesz naggyá, majd elveszíti őket; népeket terjeszt ki messzire, azután elűzi őket.
24Elveszi a föld népe vezetőinek az eszét, és úttalan pusztában hagyja bujdosni őket.
25Fény nélküli sötétben tapogatóznak, és hagyja, hogy tántorogjanak, mint a részegek.