Job 11
1 Ekkor megszólalt a naamái Cófár:
2 E sok beszédre ne lenne felelet? Hát a csacsogó embernek legyen igaza?
3 Fecsegésed vajon elnémítja-e az embereket? Csúfolódsz, és ne legyen, aki megszégyenítsen?
4 Azt mondod: Értelmes a beszédem, tiszta vagyok a szemed előtt.
5 Bárcsak maga Isten szólalna meg, és nyitná meg ajkát ellened!
6 Kijelentené neked a bölcsesség titkait, mert az kétszer többet ér az okoskodásnál, és megtudnád, hogy Isten még el is engedett bűneidből.
7 Elérheted-e Isten mélységét, vagy eljuthatsz-e a Mindenható tökéletességére?
8 Magasabb az az egeknél; mit tehetnél? Mélyebb az a Seolnál; hogyan ismerhetnéd meg?
9 Mérete hosszabb a földnél és szélesebb a tengernél.
10 Ha valakinek nyomába ered, elfogja és ítéletre viszi: ugyan ki akadályozhatná meg?
11 Mert ő jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem is figyel oda!
12 Akkor lesz értelmessé a balga, ha a vadszamár csikója embernek születik.
13 De ha kitárod a szíved, és feléje nyújtod a kezed;
14 ha távol tartod magadtól a hamisságot, amely kezedhez tapad, és nem engeded, hogy hajlékodban gonoszság lakozzon,
15 akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem fogsz félni.
16 Sőt a nyomorúságról is elfelejtkezel, és úgy emlékszel rá, mint a tovavonuló vizekre.
17 Ragyogóbb lesz életed a déli napfénynél, és a sötétség is olyan lesz, mint a kora reggel.
18 Akkor bíznál, mert volna reménységed; széttekintenél, és biztonságban nyugodnál.
19 Ha lefeküdnél, nem rettentene föl senki, sőt sokan hízelegnének neked.
20 De a gonoszok szemei elepednek, menedékük eltűnik előlük, és reménységük csak az, hogy majd kilehelik lelküket.