1Bár testvérem lennél, aki anyám keblén szopott! Akkor, ha az utcán rádtalálnék, megcsókolnálak, és senki sem vetne meg érte engem.
2Magammal vinnélek, elvezetnélek anyám házába, aki nevelt engem, itatnálak fűszeres borral, gránátalmáim mustjával.
3Balja a fejem alatt nyugszik, és jobbjával átölel engem.
4Kérlek titeket, Jeruzsálem leányai! Fel ne költsétek, fel ne riasszátok kedvesemet, amíg csak maga nem akarja!
5Ki az, aki feljön a pusztából gyönyörtől aléltan, kedvesére támaszkodva? Az almafa alatt keltettelek föl: itt szült téged anyád, itt hozott a világra édesanyád.
6Tégy engem, mint pecsétgyűrűt a szívedre, mint pecsétnyomót a karodra, mert erős a szerelem, mint a halál, és könyörtelen a féltés, mint az alvilág, a szikrája izzó, tüzes szikra!
7Tengernyi víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyamok sem tudják elsodorni; ha valaki a háza egész vagyonát adja a szerelemért, vajon lenézik-e érte?
8Van nekünk egy kis húgunk, nincs még neki keble, mit is tegyünk kishúgunkkal, ha majd kezét kérik?
9Legyen fal, s építsünk ezüst ormot föléje; legyen ajtó, s borítsuk be cédruslapokkal!
10Fal vagyok, de melleim már tornyok, ezért lettem kívánatos a szemében.
11Szőlője volt Salamonnak Baál-Hamónban, s rábízta azt a csőszökre; terméséért ezer ezüstöt bárki is megadhat.
12Az én szőlőm itt egészen az enyém; te, Salamon, az ezret csak tartsd meg magadnak, s kétszázat adj annak, akik őrzik gyümölcsét!
13Ki a kertekben laksz, s barátok lesik szavadat: hadd halljam hangodat!
14Fuss, kedvesem! Tégy úgy, mint a gazella, mint a szarvasborjú a balzsamos hegyeken!