1Perdülj, perdülj, Szulamit! Perdülj, perdülj! Hadd nézzünk! Mit akartok nézni Szulamiton? Csak nem a tábori körtáncot?
2Milyen kecsesek lépteid saruidban, fejedelmi leányzó! Csípőd hajlása, mint a nyaklánc, mely művészkezek alkotása.
3Köldököd kerekded csésze, sohase legyen kevert bor híján! Hasad olyan, mint a búzarakás, melyet liliom szegélyez.
4Két melled olyan, mint a gazella két ikerfia.
5A nyakad, mint elefántcsont torony, szemeid, mint Hesebon tavai a népes város kapujánál; orrod, mint a Libanon tornya, amely Damaszkusz felé tekint.
6Fejed, mint a Kármel, fejed haja, mint a bíbor, omló hullámai királyt fűznek rabláncra.
7De szép vagy, milyen bájos, te kedves, te gyönyörűséggel teljes!
8Termeted pálmafához hasonló, és melleid datolyafürthöz.
9Azt mondtam magamban: „Felmegyek a pálmafára, és gyümölcse után nyúlok.” Olyanok legyenek nékem melleid, mint annak fürtjei, és szád lehelete, mint az alma illata,
10a szád legyen bor a legjavából, méltó arra, hogy kedvesem igya, hogy ajkával és fogával érintse!
11A kedvesemé vagyok én, ő meg utánam eped.
12Jöjj, kedvesem! Menjünk a mezőre, szálljunk meg a tanyákon:
13reggel menjünk a szőlőkbe, lássuk, kihajtott-e már a szőlő, kinyílt-e a virágja, virágban áll-e a gránátalma? Ott adom neked szerelmemet!
14A mandragórák illatot árasztanak, s ajtónk előtt mindenféle pompás gyümölcs; frisset is, régit is tettem el számodra, kedvesem!