1Mózesnek, az Isten emberének imádsága. Uram, te lettél a mi menedékünk nemzedékről nemzedékre.
2Mielőtt a hegyek lettek, a föld és a világ születtek, te öröktől fogva és mindörökké vagy, Isten!
3Te visszatéríted az embert a porba, azt mondod: „Térjetek oda vissza, emberek fiai.”
4Hiszen szemed előtt ezer esztendő olyan, mint az eltűnt tegnapi nap, vagy mint egy őrváltásnyi idő éjszaka.
5Elragadod őket, olyanok mint az álom,
6mint a reggel kiviruló fű: reggel kihajt és virágzik, estére lehull és elszárad.
7Elenyészünk ugyanis neheztelésed miatt, rettegjük haragod.
8Magad elé állítod gonoszságainkat, titkainkat arcod világossága elé.
9Napjaink mind elmúlnak haragodban, éveinket, mint egy sóhajtást, bevégezzük.
10Éveink száma a hetven esztendőt ha eléri, vagy az erőseké a nyolcvanat, és azok nagyrésze is munka és fájdalom, gyorsan elmúlnak és mi elmegyünk.
11Ki ismeri haragod erejét és félelmetes felindulásodat?
12Taníts meg számba venni napjainkat úgy, hogy bölcsességgel telítsük szívünket.
13Fordulj meg, Uram, végre valahára, légy irgalmas szolgáidhoz.
14Tölts el minket kora reggel irgalmaddal, hogy ujjongjunk és vigadjunk egész életünkben.
15Örvendeztess minket annyi napig, mint amennyin megaláztál minket, s annyi évig, mint amennyin nyomorúságot láttunk.
16Nyilvánuljon meg műved szolgáidon és dicsőséged az ő fiaikon.
17Derüljön ránk a mi Urunk, Istenünk fényessége, kezünk munkáját erősítsd meg, és áldd meg kezünk munkáját!