1Miktám, Dávidtól. Óvj meg engem, Uram, mert tebenned van reményem!
2Mondom az Úrnak: „Te vagy az én Istenem, nagyobb javam nincsen nálad.”
3A szentekben, a jeles férfiakban, akik a földön vannak, bennük van minden gyönyörűségem.
4Sok gyötrődése van azoknak, akik más istenek után futkosnak. Nem veszek részt véres áldozataikban, nevüket sem veszem ajkamra.
5Az Úr az én örökségem és kelyhem osztályrésze: te adod vissza örökségemet.
6A mérőzsinór pompás részt juttatott nekem, valóban pompás nekem az én örökségem.
7Áldom az Urat, aki értelmet adott nekem, veséim még éjjel is figyelmeztetnek engem.
8Szüntelenül az Úr van szemem előtt, meg nem ingok, hisz ő áll jobbomon.
9Ezért örvend a szívem és ujjong a nyelvem, sőt testem is reménységben pihen:
10Mert nem hagyod az alvilágban lelkemet, s nem engeded, hogy szented romlást lásson.
11Megmutatod nekem az élet útját, az öröm teljességét színed előtt, és a gyönyörűséget jobbodon mindörökké.