1A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Uram, te megvizsgáltál és ismersz engem,
2tudod, ha leülök és ha fölkelek. Messziről ismered gondolataimat,
3szemmel tartod akár járok-kelek, akár pihenek. Előre ismered minden utamat.
4Még nyelvemen sincs a szó, és te már érted egészen, Uram.
5Minden oldalról körülveszel engem, és fölöttem tartod kezedet.
6Oly nagy, oly csodálatos nekem ez a tudás: ésszel föl sem érhetem!
7Hová mehetnék lelked elől, hová bújhatnék színed elől?
8Ha fölmennék az ég magasába, te ott vagy, ha alászállnék az alvilágba, jelen vagy.
9Ha felölteném a hajnal szárnyát, s a tenger szélső határára szöknék,
10ott is a te kezed vezetne, és jobbod tartana engem.
11Mondhatnám: „Borítson be a sötétség, s váljon éjszakává köröttem a fény”,
12de neked nem sötét a sötétség, s az éj mint a nappal, oly világos előtted. Fény és sötétség közt neked nincs különbség.
13Hiszen te formáltad bensőm, s anyám méhében te szőtted a testem.
14Dicsőítlek téged, mert olyan csodálatosan alkottál, és tudom jól, milyen csodálatos minden műved!
15Létem nem volt titokban előtted, amikor a föld ölén rejtve formálódtam.
16Még alakot sem nyertek tagjaim és szemed már látott engem. Könyvedben már minden fel volt jegyezve rólam: napjaim már eltervezted, mielőtt egy is eltelt volna belőlük.
17Milyen tiszteletreméltók előttem gondolataid, Istenem, milyen hatalmas a számuk!
18Megszámlálnám őket, de számosabbak a homokszemeknél, s ha végükre is érnék, még mindig csak nálad tartanék.
19Bárcsak megsemmisítenéd a gonoszokat, Istenem, és eltávolítanád tőlem a vérszomjas embereket,
20akik gonoszul beszélnek: hiába kelnek föl ellened.
21Ne gyűlöljem, Uram azokat, akik gyűlölnek téged, ne utáljam ellenségeidet?
22Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeim lettek.
23Vizsgálj meg Istenem és ismerd meg szívemet; tégy próbára és ismerd meg utaimat,
24lásd, vajon a gonoszok útján járok-e, és vezess az örökkévalóság útján engem.