1Jajveszékelve sírt emiatt az egész sokaság azon az éjszakán
2és Izrael valamennyi fia zúgolódott Mózes és Áron ellen:
3„Bárcsak meghaltunk volna Egyiptomban, s bárcsak elpusztulnánk ebben a kietlen pusztában, s ne vinne be minket az Úr arra a földre, hogy magunk kardélre ne hulljunk, feleségeink és gyermekeink pedig fogságba ne jussanak! Nem jobb-e visszatérnünk Egyiptomba?”
4Majd azt mondták egymásnak: „Állítsunk magunk fölé vezért és térjünk vissza Egyiptomba.”
5Amikor ezt Mózes és Áron meghallották, arcukkal a földre borultak Izrael fiainak egész közössége előtt.
6Józsue, Nún fia pedig, meg Káleb, Jefóne fia, akik szintén bejárták azt a földet, megszaggatták ruháikat,
7s szóltak Izrael fiainak egész közösségéhez: „A föld, amelyet bejártunk, felette jó.
8Ha az Úr kegyelmes lesz, bevisz minket rá, s ideadja azt a tejjel s mézzel folyó földet.
9Ne lázongjatok az Úr ellen, s ne féljetek annak a földnek a lakóitól, mert úgy megehetjük őket, mint a kenyeret. Eltávozott tőlük minden oltalmuk: az Úr velünk van, ne féljetek!”
10Amikor erre az egész közösség felkiáltott, és meg akarta kövezni őket, megjelent az Úr dicsősége a szövetség sátra felett, Izrael minden fia előtt.
11Így szólt ekkor az Úr Mózeshez: „Meddig gyaláz engem ez a nép, meddig nem hisz nekem, mindazon jelek ellenére, amelyeket véghezvittem előttük?
12Megverem tehát döghalállal, s elpusztítom, téged pedig nagy és ennél erősebb nemzet fejedelmévé teszlek.”
13Azt mondta erre Mózes az Úrnak: „Hogy meghallják az egyiptomiak, akik közül kihoztad ezt a népet,
14meg ennek a földnek a lakói — akik azt hallották, hogy te, Uram, e nép között vagy és színről színre engeded látni magad, s felhőd védi őket, s felhőoszlopban jársz előttük nappal, s tűzoszlopban éjszaka —,
15hogy megöltél egy ekkora sokaságot, mint egy embert, s azt mondják:
16‘Nem tudta bevinni a népet arra a földre, amely felől megesküdött, azért ölte meg őket a pusztában!’
17Bizonyuljon tehát nagynak az Úr ereje és tégy úgy, amint megesküdtél, mondván:
18‘Hosszan tűrő s nagyirgalmú az Úr, megbocsát gonoszságot és vétket, de büntetlenül nem hagy senkit, megbünteted az atyák vétkeit fiaikon, harmadik és negyedik nemzedékükön.’
19Bocsásd meg, kérlek, ennek a népnek a bűnét irgalmasságod nagysága szerint, mint ahogy megbocsátottál nekik Egyiptomból való kijövetelüktől kezdve eddig a helyig.”
20Azt mondta erre az Úr: „Megbocsátom szavad szerint.
21De amilyen igaz, hogy én élek, s az egész föld tele van az Úr dicsőségével,
22olyan igaz, hogy mindazok a férfiak, akik látták dicsőségemet s a jeleket, amelyeket Egyiptomban és a pusztában műveltem, s mégis próbára tettek már vagy tízszer, s nem engedelmeskedtek szavamnak,
23nem látják meg azt a földet, amely felől megesküdtem atyáiknak; azok közül, akik gyaláztak engem, senki sem látja meg!
24Szolgámat, Kálebet, aki más lélekkel telten követett engem, beviszem majd arra a földre, amelyet bejárt, s utóda bírni fogja azt.
25Mivel az amalekiták s a kánaániak laknak a völgyben, holnap indítsátok el a tábort és térjetek vissza a pusztába, a Vörös-tenger felé vivő úton.”
26Így szólt továbbá az Úr Mózeshez és Áronhoz:
27„Meddig fog még zúgolódni ellenem ez a felette gonosz közösség? Hallottam Izrael fiainak zúgolódását!
28Mondd meg tehát nekik: Amilyen igaz, hogy én élek — ezt üzeni az Úr —, olyan igaz, hogy amint szólni hallottalak benneteket, úgy fogok tenni veletek.
29Ebben a pusztában fog heverni holttestetek. Senki, akit megszámláltak a húszesztendősök s az idősebbek közül, aki zúgolódott ellenem,
30be nem megy arra a földre, amely felől esküre emeltem kezem, hogy lakóivá teszlek titeket, kivéve Kálebet, Jefóne fiát és Józsuét, Nún fiát.
31Gyermekeiteket azonban, akikről azt mondtátok, hogy ellenség zsákmányává lesznek, beviszem: hadd lássák a földet, amely nektek nem tetszett.
32Ebben a pusztában fog heverni holttestetek,
33fiaitok ebben a pusztában fognak kóborolni negyven esztendeig, s viselni fogják a ti paráznaságotok következményeit, amíg meg nem emésztődik atyáik holtteste a pusztában.
34Annak a negyven napnak megfelelően, amely alatt szemügyre vettétek a földet, egy-egy esztendőt számítva minden napért, negyven esztendeig lakoltok gonoszságaitokért és ismeritek meg bosszúmat,
35mert amint mondtam, úgy teszek ezzel a felette gonosz sokasággal, amely felkelt ellenem: elpusztul és meghal ebben a pusztában.”
36Ekkor mindazokat a férfiakat, akiket elküldött Mózes, hogy szemléljék meg a földet, s akik visszatértük után fellázították ellene az egész sokaságot, gyalázva a földet, hogy rossz,
37halál sújtotta az Úr színe előtt.
38Csak Józsue, Nún fia és Káleb, Jefóne fia maradt életben mindazok közül, akik elmentek, hogy szemügyre vegyék a földet.
39Amikor Mózes elmondta mindezeket Izrael valamennyi fiának, igen elszomorodott a nép.
40Kora reggel aztán felkeltek, s fel akartak menni a hegytetőre és azt mondták: „Készek vagyunk felmenni arra a helyre, amelyet az Úr mondott, mert vétkeztünk.”
41Azt mondta nekik Mózes: „Miért szegitek meg az Úr parancsát? Nem fog az javatokra válni!
42Minthogy az Úr nincsen közöttetek, ne menjetek fel, hogy el ne hulljatok ellenségeitek előtt.
43Az amalekiták s a kánaániak ott vannak előttetek, s kardjuk által elhullotok: mivel nem akartatok engedelmeskedni az Úrnak, az Úr sem lesz veletek.”
44Azok mégis elindultak elvakultan a hegytetőre, de az Úr bizonyságának ládája és Mózes nem mozdultak a táborból.
45Ekkor lerohantak az amalekiták és a kánaániak, akik a hegyen laktak és verve-vágva kergették őket egészen Hormáig.