Joshua 4KNB

1Amikor aztán átmentek, azt mondta az Úr Józsuénak:

2„Válassz tizenkét férfit, egyet-egyet minden törzsből,

3és parancsold meg nekik, hogy vegyenek a Jordán medrének közepéből, onnan, ahol a papok lába állt, tizenkét igen kemény követ, s tegyétek le azokat azon a táborhelyen, ahol ezen az éjszakán sátrat üttök.”

4Hívatta erre Józsue a tizenkét férfit, akit kiválasztott Izrael fiai közül, egyet-egyet minden törzsből

5és azt mondta nekik: „Menjetek az Úrnak, a ti Isteneteknek a ládája elé a Jordán közepébe, s hozzatok onnan a vállatokon Izrael fiai számának megfelelően valamennyien egy-egy követ,

6hogy jelül szolgáljon közöttetek. Ha aztán majd az elkövetkező időkben megkérdeznek titeket fiaitok: ‘Mire valók ezek a kövek?’ —

7feleljétek nekik: Elfogyott a Jordán vize az Úr szövetségének ládája előtt, amikor átment rajta: azért tették ide ezeket a köveket örök emlékül Izrael fiai számára.”

8Úgy tettek tehát Izrael fiai, amint Józsue meghagyta nekik: kivittek a Jordán medrének közepéből Izrael fiai számának megfelelően tizenkét követ, amint az Úr megparancsolta nekik, arra a helyre, ahol a tábort felütötték, s ott letették azokat.

9Ugyanakkor másik tizenkét követ Józsue a Jordán medrének közepén helyezett el, ott, ahol a szövetség ládáját vivő papok álltak: ott is vannak mind a mai napig.

10A papok, akik a ládát vitték, mindaddig a Jordán közepén maradtak, míg végbe nem ment mindaz, amit az Úr Józsuéval a népnek mondatott és Mózes neki meghagyott, és a nép sietve át nem ment.

11Amikor aztán mindnyájan átmentek, átment az Úr ládája is és a papok a nép élére vonultak.

12Rúben és Gád fiai, valamint Manassze fél törzse felfegyverkezve vonultak Izrael fiainak élén, úgy, ahogy Mózes megparancsolta nekik:

13negyvenezer harcos vonult fel csapatokban és csatarendben Jerikó városának síksága és mezősége felé.

14Ezen a napon emelte fel az Úr Józsuét egész Izrael előtt, hogy úgy tiszteljék, mint ahogyan Mózest tisztelték, amíg élt.

15Végül azt mondta az Úr neki:

16„Parancsold meg a papoknak, akik az Úr ládáját viszik, hogy jöjjenek fel a Jordánból.”

17Ő meg is parancsolta nekik: „Jöjjetek fel a Jordánból.”

18Amikor aztán azok, akik az Úr szövetségének ládáját vitték, feljöttek, és a szárazföldön kezdtek járni, visszatért a víz a medrébe, és úgy folyt, ahogy azelőtt szokott.

19Az első hónap tizedik napján jött fel a nép a Jordánból és Gilgálban, Jerikó városától keletre ütöttek tábort.

20Ekkor Józsue felállította Gilgálban azt a tizenkét követ, amelyet a Jordán medréből kihoztak

21és azt mondta Izrael fiainak: „Ha majd az elkövetkező időkben fiaitok megkérdezik apjukat, s azt mondják nekik: ‘Mire valók ezek a kövek?’ —

22adjátok tudtukra és mondjátok: Száraz medren jött át Izrael a Jordánon,

23mert az Úr, a ti Istenetek kiszárította a vizét a színetek elől, míg át nem jöttetek,

24úgy, mint ahogy egykor a Vörös-tengerrel cselekedett, amikor kiszárította, míg át nem jöttünk rajta,

25hogy a föld minden népe megismerje az Úr nagyon erős kezét, ti pedig féljétek az Urat, a ti Isteneteket minden időben.”

© Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat

Choose Translation

Switch translation for Joshua 4.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.