1És felelt a súhi Bildád, és ezt mondta:
2„Mikor értek a szóbeszéd végére? Előbb térjetek észre, s úgy beszéljünk!
3Miért tartsanak minket állatoknak, és miért legyünk tisztátalanok a szemetekben?
4Te marcangolod magadat dühödben; kedvedért talán néptelenné váljék a föld, s a sziklák elmozduljanak helyükből?
5Nemde kialszik a gonosznak világossága, és nem fénylik tüzének lángja.
6Sátrában a fény elsötétül, s elalszik a mécses felette.
7Erőteljes lépései elernyednek, és fondorlata földre teríti;
8hálóba akad lábával, verem fonadéka fölött járkál;
9lábát csapda fogja és hurok szorítja;
10tőr van elrejtve számára a földön, és kelepce vár rá az ösvényen;
11mindenfelől rémség ijeszti és fonja be lábát.
12Erejét éhség fogyasztja, és bordáit koplalás emészti.
13Elsorvasztja bőre szépségét s elemészti tagjait a halál elsőszülöttje;
14kiragadja őt sátrából, amelyben bizakodott, és elküldi az iszonyat királyához.
15Olyan sátorban lakik, amely már nincs is, és ként szórnak lakóhelye fölé.
16Alul elszáradnak a gyökerei, felül pedig eltapossák termését.
17Elvész emléke a föld színéről, nem említik nevét az utcákon;
18a világosságból a sötétségbe taszítják, és elüldözik a föld kerekségéről.
19Nem marad népe közt sem fia, sem sarja, és szállásán nincsenek hátrahagyottak.
20Ítélete napjától megrémülnek a nyugatiak, s iszonyat szállja meg a kelet lakóit.
21Így járnak a bűnösök hajlékai, s ilyen a lakóhelye annak, aki Istennel nem törődik.”