1Íme, mindezt már látta szemem, és hallotta fülem, meg is értett mindent.
2Ahogy ti tudjátok, tudom én is, nem vagyok nálatok alábbvaló.
3Én azonban a Mindenhatóhoz szólok, Istennel kívánok vitába szállni!
4Előbb megmutatom, hogy hazugságot koholtok, és hamis nézeteket vallotok.
5Bárcsak hallgatnátok, akkor bölcsek lennétek!
6Halljátok tehát kifogásomat, és figyeljetek ajkam vitájára!
7Rászorul-e Isten a ti hazugságtokra, hogy érte csalárdul beszéljetek?
8Részrehajlók vagytok-e iránta, vagy Istenért akartok perbe szállni?
9Jó néven veszi-e ő, aki előtt nincsen titok, vagy csellel akarjátok rászedni, mintha ember volna?
10Keményen megfedd ő titeket, ha titokban pártjára keltek.
11Mihelyt felkel, megrettent, és félelme megszáll titeket!
12Emléketek olyan lesz, mint a hamu, és nyakatok sárrá válik.
13Hallgassatok egy kevéssé, hogy elmondhassam, ami eszemben jár.
14Miért tépem a húsomat fogaimmal és hordom a lelkemet kezemen?
15Ha meg is öl engem, benne reménykedem, de megvédem előtte útjaimat.
16Akkor ő üdvösségem lesz, mert nem járulhat színe elé semmilyen álnok.
17Figyeljetek szavamra, fogadja be fületek, amit felvetek:
18ha ítéletemre kerül a sor, tudom, hogy nekem lesz igazam.
19Ki állja velem a vitát? Jöjjön tehát! Miért kelljen hallgatva kimúlnom?
20Csak kettőt ne tégy velem, s akkor nem rejtőzöm el a színed elől:
21távoztasd tőlem kezedet, és félelmed ne rémítsen engem!
22Akkor szólíts és megfelelek neked, vagy pedig én szólok és Te felelsz nekem.
23Mennyi a gonosztettem és a vétkem? Bűneimet, vétkeimet jelentsd meg nekem!
24Miért rejted el orcádat és gondolsz engem ellenségednek?
25Széltől hányatott levéllel érezteted hatalmadat s a száraz polyvát üldözöd!
26Mert keserűségeket írsz fel ellenem és tönkre akarsz tenni ifjúkorom bűneivel;
27kalodába teszed lábamat és kikémleled minden utamat; vizsgálod a lábam nyomdokát,
28nekem, akinek el kell pusztulnom, mint a szúette fának, mint a ruhának, amelyet moly emészt!