Job 13
1 Íme, mindezt már látta szemem, és hallotta fülem, meg is értett mindent.
2 Ahogy ti tudjátok, tudom én is, nem vagyok nálatok alábbvaló.
3 Én azonban a Mindenhatóhoz szólok, Istennel kívánok vitába szállni!
4 Előbb megmutatom, hogy hazugságot koholtok, és hamis nézeteket vallotok.
5 Bárcsak hallgatnátok, akkor bölcsek lennétek!
6 Halljátok tehát kifogásomat, és figyeljetek ajkam vitájára!
7 Rászorul-e Isten a ti hazugságtokra, hogy érte csalárdul beszéljetek?
8 Részrehajlók vagytok-e iránta, vagy Istenért akartok perbe szállni?
9 Jó néven veszi-e ő, aki előtt nincsen titok, vagy csellel akarjátok rászedni, mintha ember volna?
10 Keményen megfedd ő titeket, ha titokban pártjára keltek.
11 Mihelyt felkel, megrettent, és félelme megszáll titeket!
12 Emléketek olyan lesz, mint a hamu, és nyakatok sárrá válik.
13 Hallgassatok egy kevéssé, hogy elmondhassam, ami eszemben jár.
14 Miért tépem a húsomat fogaimmal és hordom a lelkemet kezemen?
15 Ha meg is öl engem, benne reménykedem, de megvédem előtte útjaimat.
16 Akkor ő üdvösségem lesz, mert nem járulhat színe elé semmilyen álnok.
17 Figyeljetek szavamra, fogadja be fületek, amit felvetek:
18 ha ítéletemre kerül a sor, tudom, hogy nekem lesz igazam.
19 Ki állja velem a vitát? Jöjjön tehát! Miért kelljen hallgatva kimúlnom?
20 Csak kettőt ne tégy velem, s akkor nem rejtőzöm el a színed elől:
21 távoztasd tőlem kezedet, és félelmed ne rémítsen engem!
22 Akkor szólíts és megfelelek neked, vagy pedig én szólok és Te felelsz nekem.
23 Mennyi a gonosztettem és a vétkem? Bűneimet, vétkeimet jelentsd meg nekem!
24 Miért rejted el orcádat és gondolsz engem ellenségednek?
25 Széltől hányatott levéllel érezteted hatalmadat s a száraz polyvát üldözöd!
26 Mert keserűségeket írsz fel ellenem és tönkre akarsz tenni ifjúkorom bűneivel;
27 kalodába teszed lábamat és kikémleled minden utamat; vizsgálod a lábam nyomdokát,
28 nekem, akinek el kell pusztulnom, mint a szúette fának, mint a ruhának, amelyet moly emészt!