Jeremiah 16KNB

1Így hangzott az Úr igéje hozzám:

2„Ne végy magadnak feleséget, és ne legyenek fiaid és leányaid ezen a helyen!

3Mert így szól az Úr a fiakról és leányokról, akik ezen a helyen születnek, anyáikról, akik szülik őket, és atyáikról, akik nemzik őket ebben az országban:

4Halálos betegségekben halnak majd meg, nem siratják és nem temetik el őket; trágyává lesznek a föld színén. Kard és éhínség által vesznek el, holttestük pedig eledele lesz az ég madarainak és a föld állatainak.”

5Mert így szól az Úr: „Ne lépj be gyászoló házba, és ne menj siratni, részvétet se mutass irántuk! Mert elvettem békességemet ettől a néptől — mondja az Úr —, a kegyelmet és az irgalmat.

6Meghalnak nagyok és kicsinyek ebben az országban, nem temetik el és nem siratják meg őket; nem vagdossák meg magukat, s hajukat sem nyírják le miattuk.

7Nem törnek kenyeret a gyászolónak, hogy megvigasztalják a halottért, és nem itatják meg a vigasztalás kelyhével atyjáért és anyjáért.

8Lakomázó házba se lépj be, hogy leülj velük enni és inni!

9Mert így szól a Seregek Ura, Izrael Istene: Íme, én eltüntetem erről a helyről szemetek láttára és a ti napjaitokban az öröm hangját és a vidámság hangját, a vőlegény hangját és a menyasszony hangját.

10Amikor majd hírül adod ennek a népnek mindezeket az igéket, azt mondják neked: ‘Miért mondta ki az Úr rólunk mindezt a nagy bajt? Mi a bűnünk, és mi a vétkünk, amellyel vétkeztünk az Úr, a mi Istenünk ellen?’

11Akkor mondd nekik: Mert atyáitok elhagytak engem — mondja az Úr —, és más istenek után mentek, azoknak szolgáltak, és előttük borultak le; engem pedig elhagytak, és törvényemet nem tartották meg.

12De ti még atyáitoknál is gonoszabbul cselekedtetek, mert íme, mindegyiktek a maga gonosz szívének megátalkodottsága után megy, nem hallgatva rám.

13Ezért kihajítalak titeket ebből az országból abba az országba, melyet nem ismertetek, sem ti, sem atyáitok; ott majd szolgálhattok más isteneknek éjjel-nappal, mert nem adok kegyelmet nektek!

14Azért íme, jönnek napok — mondja az Úr —, amikor nem mondják többé: ‘Él az Úr, aki felhozta Izrael fiait Egyiptom földjéről!’,

15hanem: ‘Él az Úr, aki felhozta Izrael fiait észak földjéről és mindazokból az országokból, ahová elűzte őket!’; mert visszaviszem őket földjükre, melyet atyáiknak adtam.

16Íme, én sok halászt küldök — mondja az Úr —, hogy kihalásszák őket; azután pedig sok vadászt küldök, hogy felhajtsák őket minden hegyről, minden dombról és a kősziklák hasadékaiból.

17Mert szemem ott van minden útjukon, nem rejtőzhetnek el színem elől; és nem marad rejtve bűnük szemem előtt.

18Először kétszeresen megfizetek nekik bűnükért és vétkükért, mert megszentségtelenítették országomat; undok és utálatos bálványaik hulláival töltötték meg örökségemet.”

19Uram, én erőm és erősségem, menedékem a szorongatás napján! Hozzád jönnek majd a nemzetek a föld végeiről, és ezt mondják: „Valóban, hazugság volt atyáink örökrésze, hiábavalóság, és semmi sem használ közülük.”

20Vajon csinálhat-e magának az ember isteneket? Hiszen azok nem istenek!

21„Azért íme, én megismertetem velük, ezúttal megmutatom nekik kezemet és hatalmamat; és megtudják, hogy az én nevem: az Úr.”

© Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat

Choose Translation

Switch translation for Jeremiah 16.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.