1Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhájának uszálya betöltötte a templomot.
2Szeráfok álltak mellette; hat-hat szárnya volt mindegyiknek: kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, és kettővel repültek.
3Az egyik így kiáltott a másiknak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!”
4Megrendültek a küszöbök alapjai a kiáltó hangjától, és a ház betelt füsttel.
5Ekkor így szóltam: „Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!”
6Erre odarepült hozzám az egyik szeráf; kezében parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról.
7Hozzáérintette a számhoz, és így szólt: „Íme, ez megérintette ajkadat, és eltűnt a bűnöd, vétked bocsánatot nyert.”
8Majd hallottam az Úr hangját, amint mondotta: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” Ekkor azt mondtam: „Íme, itt vagyok, engem küldj!”
9Erre így szólt: „Menj, és mondd ennek a népnek: ‘Hallván halljatok, de ne értsetek, és látván lássatok, de ne ismerjetek!’
10Tedd hájassá e nép szívét, fülét tedd süketté, és szemét ragaszd le, hogy ne lásson szemével, fülével ne halljon, és szívével ne értsen, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon!”
11Erre megkérdeztem: „Meddig, Uram?” Ő így szólt: „Amíg el nem pusztulnak a városok, s lakók nélkül nem lesznek, a házak emberek nélkül, és a szántóföld pusztává nem válik.”
12Eltávolítja az Úr az embereket, és teljes lesz az elhagyatottság az országban.
13Még ha meg is marad benne egy tizednyi, az is csak elpusztul újra, mint a terebint és mint a tölgyfa, amelynek kidöntés után megmarad a törzsöke: szent mag a törzsöke.