1Ha Efraim szólt, félelem támadt; nagy tekintélye volt Izraelben. De vétkezett Baállal, és halott lett.
2És ők most ismét vétkeztek; öntött szobrot készítettek maguknak, ezüstbálványokat saját elképzelésük szerint; mesteremberek alkotása az egész, és róluk mondják ők: „Ezeknek áldozzatok!” Borjúkat csókolgatnak az emberek.
3Ezért olyanná lesznek, mint a reggeli felhő, és mint a hamar tovatűnő reggeli harmat; mint a pelyva, melyet elragad a szélvész a szérűről, és mint a kémény füstje.
4„Pedig én, az Úr, Istened vagyok neked Egyiptom földje óta; rajtam kívül Istent nem ismerhetsz, és Szabadító nincsen kívülem.
5Én tápláltalak téged a pusztában, a kietlen földön.
6Minél többet legelhettek, annál jobban elteltek, s amint jóllaktak, szívük felfuvalkodott, és rólam megfeledkeztek.
7De olyan is leszek hozzájuk, mint a nőstény oroszlán, mint a párduc, leselkedem az út mentén.
8Megtámadom őket, mint a kölykefosztott nőstény medve, és szétszaggatom szívük kötelékét, és felfalom őket ott, mint az oroszlán, s a mező vadállata szaggatja szét őket.
9Elpusztítalak, Izrael: ki segíthet rajtad?
10Hisz hol lesz a te királyod? Akkor szabadítson meg ő minden városodban; És hol vannak bíráid, akikről azt mondtad: ‘Adj nekem királyt és fejedelmeket’?
11Adtam neked királyt, haragomban, és elveszem őt, bosszúságomban.
12Egybe van kötve Efraim gonoszsága, el van téve bűne.
13Olyan fájdalmak lepik el őt, mint a vajúdó asszonyt, de nem okos gyermek ő, mert nem jön ki a kellő pillanatban a méh száján.
14Kiszabadítom én őket a halál kezéből, megváltom őket a haláltól. Halál, hol van a mérged? Alvilág, hol a fullánkod? De a részvét el van rejtve szemem elől!”
15Bár ő kitűnik testvérei között, rázúdítja az Úr a pusztából támadó égető szelet, s az kiszárítja ereit és kiapasztja forrását, és elrabolja kincsét, elveszi minden drága holmiját.