Bible

1 Ekkor megemlékezett Isten Noéról, s minden állatról és minden baromról, amely vele volt a bárkában. Szelet támasztott a földön, és a vizek apadni kezdtek. 2 Bezárultak a mélység forrásai és az ég zsilipjei, s megszűnt az eső az égből. 3 A vizek visszahúzódtak a földről, folytak visszafelé, és százötven nap múlva apadni kezdtek. 4 A hetedik hónapban, a hónap tizenhetedik napján megállapodott a bárka Ararát hegyein. 5 A vizek pedig egyre apadtak a tizedik hónapig: s a tizedik hónapban a hónap első napján előtűntek a hegyek ormai. 6 Amikor aztán még negyven nap elmúlt, kinyitotta Noé a bárka ablakát, amelyet készített, és kibocsátotta a hollót; 7 az ide-oda szállt, majd visszatért, mert a vizek még nem száradtak fel a földön. 8 Ez után kibocsátotta a galambot is, hogy lássa, megszűntek-e már a vizek a föld színén. 9 De az, mivel nem talált helyet, ahol megpihenhetett volna a lába, visszatért hozzá a bárkára — ugyanis víz volt még az egész földön. — Erre ő kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette a bárkába. 10 Ezután várt még másik hét napig, s akkor újra kibocsátotta a galambot a bárkából. 11 Az pedig estefelé visszatért hozzá, és zöld levelű olajfagallyat hozott a csőrében. Noé megértette, hogy megszűnt a víz a földön, 12 de várt még másik hét napig, aztán kibocsátotta a galambot, és az többé nem tért vissza hozzá. 13 Így tehát, Noé hatszázegyedik esztendejében, az első hónapban, a hónap első napján leapadtak a vizek a földön. Noé kinyitotta a bárka fedelét, kitekintett, és látta, hogy megszáradt a föld színe. 14 A második hónapra, a hónap huszonhetedik napjára megszáradt a föld. 15 Ekkor Isten így szólt Noéhoz: 16 „Szállj ki a bárkából, te és veled a feleséged, fiaid és a fiaid feleségei! 17 Hozd ki magaddal az összes állatot, amely veled van, minden testet, szárnyast, lábasjószágot, és minden csúszómászót, amely nyüzsög a földön! Járjatok-keljetek a földön: szaporodjatok és sokasodjatok rajta!” 18 Kiszállt tehát Noé és vele fiai, a felesége és fiainak a feleségei, 19 és kijött a bárkából valamennyi állat, lábasjószág és csúszómászó, amely nyüzsög a földön, faja szerint. 20 Ekkor Noé oltárt épített az Úrnak, vett minden tiszta állatból és madárból, és egészen elégő áldozatokat mutatott be az oltáron. 21 Az Úr megérezte a kedves illatot, és szívében azt mondta az Úr: „Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt: mert az emberi szív gondolata ifjúságától fogva hajlik a rosszra. Nem sújtom többé az összes élőlényt úgy, ahogy tettem. 22 Amíg tartanak a föld napjai, meg nem szűnik többé a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, az éjszaka és a nappal.”