Ezekiel 42KNB

1Aztán kivitt a külső udvarba az észak felé vivő úton, és bevitt a kamrák azon épületébe, amely a különálló épülettel átellenben és az észak felé fekvő építménnyel szemben volt.

2Ez hosszában száz könyök volt; ajtaja észak felé nyílt, s a szélessége ötven könyök volt,

3szemben a belső udvarnak húsz könyöknyi területével, és szemben a külső udvarnak kővel kirakott padozatával. Karzat ott karzattal volt összekötve három emelet magasságban.

4A kamrák előtt tíz könyök széles folyosó volt, amely belül egy könyök széles úthoz vezetett; ajtóik észak felé nyíltak,

5ahol a kamrák a felső emeleten alacsonyabbak voltak, mert alattuk az épület alsó és középső részéből kiemelkedő karzatok voltak.

6Három emeletesek voltak, és nem voltak oszlopaik, mint ahogyan oszlopok voltak az udvarokban; ezért az alsó és a középső emeletekhez képest ötven könyöknyit elvettek a talajtól.

7A kamrák irányában ötven könyök hosszú külső fal volt, a külső udvar irányában levő kamráknak megfelelően,

8mert a külső udvar felé néző kamrák hossza ötven könyök volt, a templom oldala előtt levők hossza pedig száz könyök.

9A bejárat ezen kamrák alatt kelet felől volt, a külső udvar felől jövők számára,

10az udvar falának széles részén, kelet felé néző irányban. A különálló épülettel szemben és a falépítménnyel szemben szintén kamrák voltak;

11előttük pedig út volt, mint azoknál a kamráknál, amelyek észak felé voltak. Hosszúságuk, szélességük, valamennyi bejáratuk, berendezésük és ajtajuk is

12olyanok voltak, mint a dél felé néző kamrák ajtói; a bejárat az út kezdetén volt, ez az út a különálló csarnok előtt haladt el, ha az ember kelet felől jött.

13S azt mondta nekem: „Az északi kamrák és a déli kamrák, amelyek a különálló épület előtt vannak, szent kamrák: ezekben eszik a papok, akik az Úrnak szolgálnak, a szentelt dolgokat; oda helyezik a szentelt dolgokat: a bűnért való áldozatot és a vétekért való áldozatot, mert szent hely az.

14Ha pedig a papok betértek oda, ne menjenek ki a szent helyről a külső udvarba; a szent helyen tegyék le ruháikat, melyekben szolgálatot teljesítettek, mert szentek azok; öltözzenek más ruhákba és úgy menjenek ki a nép közé.”

15Miután pedig elvégezte a belső ház megmérését, kivitt engem a kelet felé néző kapuhoz, és megmérte azt körös-körül minden oldalról.

16Mérővesszejével kimért a keleti irányban ötszáz mértéket körös-körül a mérővesszővel.

17Azután mérővesszejével kimért az északi irányban körös-körül ötszáz mértéket.

18Majd pedig mérővesszejével kimért a déli irányban körös-körül ötszáz mértéket.

19Azután kimért mérővesszejével a nyugati irányban ötszáz mértéket.

20Négy irányban megmérte falát köröskörül minden oldalon — a hossza ötszáz könyök, a szélessége pedig ötszáz könyök volt —, hogy különválassza a szentélyt és a nép helyét.

© Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat

Choose Translation

Switch translation for Ezekiel 42.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.