Ezekiel 41KNB

1Azután bevitt engem a templomba, és megmérte a pilléreket. Hat könyök volt a szélességük az egyik oldalon, és hat könyök volt a szélességük a másik oldalon. A hajlék szélessége:

2az ajtó szélessége tíz könyök volt, az ajtó oldalfalai: öt könyök az egyik oldalon és öt könyök a másik oldalon. Majd megmérte a hosszát: ez negyven könyök volt, és a szélességét: ez húsz könyök volt.

3Aztán bement a templom belsejébe és megmérte az ajtó pillérét: ez két könyök volt, és az ajtót: ez hat könyök volt, és az ajtófalak szélességét: ez hét könyök volt.

4Majd megmérte a hosszát: ez húsz könyök volt, és a szélességét: ez húsz könyök volt, a templom előtt. Ekkor azt mondta nekem: „Ez a szentek szentje.”

5Aztán megmérte a ház falát: ez hat könyök volt, és az oldalépület szélességét: ez négy könyök volt, mindenütt a ház körül.

6Az oldalépületet pedig egymáson álló oldalemeletek alkották, kétszer harminchárom kamra; az oldalépületeken körös-körül kiszögellések voltak, amelyek benyúltak a ház falába, úgyhogy a templom falával összeértek, anélkül, hogy abba behatoltak volna.

7Körös-körül folyosó volt, amely csigalépcsőn emelkedett és a templom felső részébe vezetett körös-körül; ezért a templom felső része szélesebb volt, így jártak fel az alsó részekből a felső részekbe a középső emeleten át.

8A házon körös-körül emelkedést láttam: az oldalépületek alapja a mérőnád szerint hat könyök volt.

9Az oldalépület külső falának szélessége öt könyök volt; a belső ház a ház oldalépületein belül volt.

10A helyiségek között a távolság húsz könyök volt, körös-körül a ház körül.

11Az oldalépületből bejárat vezetett a szabad tér felé: az egyik bejárat észak felé nézett, a másik bejárat dél felé. A szabad tér szélessége öt könyök volt körös-körül.

12A különálló épület, amely nyugati irányban volt, hetven könyök széles volt; az épület falának szélessége körös-körül öt könyök volt, hossza pedig kilencven könyök.

13Azután megmérte a ház hosszát: ez száz könyök volt, majd a különálló épületnek és falainak hosszát: ez száz könyök volt.

14A ház homlokzata előtt fekvő és kelet felé elkülönített terület szélessége pedig száz könyök volt.

15Azután megmérte a templommal szemben a hátul különálló épületnek hosszát és karzatait mindkét részen: száz könyök, valamint a templom belsejét és az udvar csarnokait,

16a küszöböket, a rácsos ablakokat és a karzatokat három oldalon körös-körül. Minden küszöbbel szemben faburkolat volt körös-körül, a padlótól az ablakokig — az ablakok rácsosak voltak —, és az ajtók felett

17egészen a ház belső részéig. A külsején is az egész falon körös-körül minden, kívül és belül, mérték szerint volt,

18és faragott kerubok meg pálmák voltak rajta; egy pálma volt két kerub között. Minden kerubnak két arca volt:

19emberi arca az egyik pálma felől, és oroszlánarca a másik pálma felől; így voltak ábrázolva az egész házon körös-körül.

20A padlótól a kapu felső részéig kerubok és faragott pálmák voltak a templom falán.

21A küszöb négyszögletes volt, és a szentély előtt olyan valami volt, ami

22faoltárnak látszott. Magassága három könyök volt, a hossza két könyök; sarkai, alapja és falai fából voltak. Ekkor azt mondta nekem: „Ez az asztal, amely az Úr színe előtt van.”

23A templomnak és a szentélynek két ajtószárnya volt.

24A két ajtószárnyon mindkét oldalon két-két egymásra záródó ajtólap volt; két-két ajtólap volt az ajtók mindkét szárnyán.

25A templom ajtóin is vésett kerubok és faragott pálmák voltak, úgy, amint a falakon is ábrázolva voltak; kívül pedig, a csarnok előtt gerendázat volt.

26Felettük pedig rácsos ablakok voltak, és pálmák képei innen is, onnan is a csarnok oldalfalain, miként a ház falain és falak szélességében is.

© Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat

Choose Translation

Switch translation for Ezekiel 41.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.