Deuteronomy 13KNB

1Csak azt tedd az Úrnak, amit parancsolok neked: ne tégy hozzá semmit, és el se végy belőle.

2Ha próféta vagy olyan ember támad közötted, aki azt állítja, hogy álmot látott, s jelet vagy csodát jövendöl

3és be is következik, amit mondott, de azt mondja neked: ‘Gyerünk, kövessünk és szolgáljunk más isteneket, akiket te nem ismersz,’

4ne hallgass annak a prófétának vagy álomlátónak a szavára, mert csak próbára tesz titeket az Úr, a ti Istenetek, hogy kiderüljön, szeretitek-e őt teljes szívetekből és teljes lelketekből, vagy sem.

5Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, őt féljétek, az ő parancsait tartsátok, az ő szavára hallgassatok, neki szolgáljatok, s őhozzá ragaszkodjatok.

6Azt a prófétát vagy álomlátót pedig meg kell ölni, mert azért beszélt, hogy eltántorítson titeket az Úrtól, a ti Istenetektől, aki kihozott titeket Egyiptom földjéről, s megszabadított a rabszolgaság házából — azért, hogy letérítsen téged arról az útról, amelyet az Úr, a te Istened parancsolt neked. Irtsd ki tehát a gonoszt magad közül.

7Ha rá akar beszélni téged a testvéred, anyádnak a fia, vagy a fiad vagy a lányod, vagy a kebleden levő feleséged, vagy az a barátod, akit úgy szeretsz, mint lelkedet, s titkon azt mondogatja: ‘Gyerünk és szolgáljunk más isteneknek,’ akiket te nem ismersz és atyáid sem ismertek,

8bármely nemzet isteneinek, amely körülötted van, közel vagy távol, a föld egyik végétől a másik végéig:

9ne engedj neki, s ne hallgass rá, sőt ne szánja meg őt szemed, ne könyörülj rajta, s ne takargasd,

10hanem öld meg mindjárt. Először te emeld fel rá kezedet, s azután az egész nép vesse rá kezét.

11Megkövezve kell megölni, mert el akart tántorítani téged az Úrtól, a te Istenedtől, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a rabszolgaság házából —

12hadd hallja meg ezt egész Izrael, hogy féljen, s ne kövessen el többé semmi ilyesmit.

13Ha azt hallod beszélni, hogy valamelyik városodban, amelyet az Úr, a te Istened ad majd neked lakóhelyül,

14előálltak közüled Béliál fiai, s eltántorították városuk lakóit, s azt mondták: ‘Gyerünk és szolgáljunk más isteneknek’ — olyanoknak, akiket ti nem ismertek —,

15akkor tarts gondos és szorgalmas vizsgálatot. Ha aztán a tényállást megállapítottad, s azt találod, hogy igaz, amit beszélnek, s valóban elkövették ezt az utálatosságot,

16akkor rögtön hányd kardélre annak a városnak a lakóit, s töröld el azt és mindazt, ami benne van, a jószággal együtt.

17Minden holmiját, amije csak van, hordd össze utcái közepére, s gyújtsd fel a várossal együtt és égesd el teljesen az Úrnak, a te Istenednek tiszteletére, s a város romhalmaz legyen mindörökre: fel ne építsék többé.

18Semmi se tapadjon ezekből az átok alá vetett dolgokból a kezedhez, hogy az Úr elforduljon haragjának gerjedelmétől, s könyörüljön rajtad, s megsokasítson téged, amint megesküdött atyáidnak,

19mivel hallgatsz az Úr, a te Istened szavára, megtartod minden parancsát, amelyet én ma meghagyok neked, hogy azt tedd, ami kedves az Úr, a te Istened színe előtt.

© Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat

Choose Translation

Switch translation for Deuteronomy 13.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.